a vég lágy kezdete a vénlányban

és elérkezett. rágörcsölök. bárkire, aki szembejön. nem is érzek, csak görcsölök. pontosabban mindegy is, mit érzek. olyasmik vannak a fejemben, hogy nem fair, hogy ennyi idősen még nem volt egyetlen épkézláb kapcsolatom, hogy nem voltam szerelmes, tudod, olyan igazán, és ha igen, az is mindegy, mert viszonzottan sosem. és hogy ez olyan lúzer.
és rutinosan látom meg majd eresztem el a lehetőséget, rutinosan sírom el magam a nappali közepén vagy a kanapé sarkába gubbadva. rutinból simogatlak és fordulok el, ha telefonálsz vagy a pin kódod ütöd be egy automatába, rutinból leszarom, kivel dugsz, rutinból dugok én is bárkivel, elmondom, mi kell, rutinosan, ijesztő nyíltsággal, rutinosan veszem tudomásul a rémületedet, rutinból intek utánad, fordulok el és nem nézek vissza, perverz élvezettel hagyom, hogy az amúgy kifejezéstelen arcomon végigfolyjanak a hangtalan könnyek és te végignézd.

embertelenül (istentelenül) régen mondtam bárkinek, hogy szeretlek.
(hehe, you never meant it when you said to a girl you loved her. and you? you meant it every time.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.