még egy darabig ilyen uncsi leszek, aztán elmegyek fesztiválozni, mert lesz rá pénzem

Vasárnap este 8, még kb. 3 órányi munkám van, meg az egész holnapi nap, és aztán éjjel egyszer csak betoppan hozzám az az ember, akibe életemben először voltam igazán - és reménytelenül - szerelmes. Szereti a hangom telefonban. Van egy kék folt a hasamon, egy másik a térdemen, és egy harmadik a combomon. Mindenféle szervezési és ügyfélszolgálati feladatokat kell ellátnom - nekem, aki azért megyek szociológusnak, mert bajom van az emberekkel, tehát legfeljebb figyelni szeretem őket, de véletlenül sem beszélgetni velük. Végül is szavam se lehet, a munkakörülmények jók, érdekes is a dolog, olyasmit kell csinálnom, amit még soha. És hogy ez mennyire unalmas így vasárnap este, és mennyivel szívesebben rúgnék be és basznék inkább valakivel, azt el nem tudom mondani.