jöjjön ki este hétre a Nagyrétre

Hosszú idő óta ma lesz az első nap, hogy nem iszom. Ha kihúzom estig, amikor elvileg moziban nézek meg egy 3D-s animációs filmet egy antialkoholistával.
Nem tudom, mi az a szerelem. Őt most, azt hiszem, szeretem (nem az antialkoholistát). Sokkal inkább azt nem tudom, hogy lehet megkülönböztetni a saját szeretetigényemből adódó törődést az önzetlen szeretettől. Hogy kell-e megkülönböztetni, azt végképp nem tudom.

Valami elveszett. Folyton ezt érzem, persze, ahogy az idő múlik, a korábbi állapotokhoz képest a jelenlegi már évek óta rosszabbnak tetszik.

Akarom ezt akkor is. Bízni akarok benne, fel akarok szabadulni, megkönnyebbülni. Tömény önzés. Ami felment, az csak az, hogy talán képes leszek kirángatni őt az alkoholizmusából. Vagy én is belecsúszom, de akkor meg lehet őt hibáztatni.
Nem én vagyok ez, nem tudom, hová lettem. Semmi nem az enyém rajtam, ha lehetőségem van önmegvalósítani, akkor sem tudok, nem tudom, ki az, akit meg kéne ön.

***

Titkos kis lépések ezek benned, befelé, mindig csak egy kicsivel bentebb, mindig csak egy kicsivel inkább bennem. A testünk a kapu, az út, másképp nem tudom, hogy lehet. Nem undorodva elfordulni, nem szemérmesen törölgetni, hanem önfeledten tapicskolni benne, szétkenni, lenyalni, élvezni, hogy ez is mi vagyunk, ennek révén kerülhetünk olyan közel egymáshoz, mint sehogy máshogy.
Tegnap délután egy erdőben szeretkeztünk. Szeretnék vele együtt élni, egy olyan helyen, ahol csak ketten vagyunk, meg egy hatalmas ágy, egész nap meztelenek vagyunk, folyton egymáshoz ér a bőrünk. Meg ilyenek. Ha volt is bennem eredetiség, azt hiszem, a sör elmosta.

Nem tudok álmodni, nincs szigetem, nincs zugom, ahová visszahúzódom, nincs velem semmi, ha ér is inger, nem reagálok rá.

Az anyja problémás, de ezen kívül nem hat meg semmi (ma délelőtt, amikor eljöttem tőlük, megkérdezte, miért megyek el, és mikor jövök legközelebb - a saját anyám nem kérdez tőlem ilyesmit). Tegnap a Nagyréten voltunk, nézelődtünk, megtapasztaltuk, hogy a most 30 éves ember ugyanezekre a figurákra lőhetett 10 évesen is a Céllövöldébe', meg hogy "A körhintára felnőttek is felülhetnek", továbbá a körhinta figurái hasonlóan megfáradtak, mint a kezelő arca (és/vagy viszont). Láttunk egy lakókocsit is, amiben szemmel láthatóan laknak. Ültünk egy padon, előttük egy nő futott vagy 5 kört, amíg kivertem a farkát, közben megittunk egy-egy sört (nem minden történt szimultán, a sör előbb kezdődött, a verés később végződött, tán a futás volt csak folyamatos, meg egy kutya), eztán jött az erdő. Izzadtan, koszosan, az emberektől kissé frusztráltan, de boldogan blicceltünk haza.

Sehol sem vagyok otthon.