is this what you call love?

Átköltöztem végre a korábbi kollégiumomba, béke van, valami boldogságszerű állapotban vagyok.
Kortyolom a tejeskávém, valami cigányzene megy, és akkor egyszer csak bevillannak képek. Délután van, meztelenül fekszem keresztben az ágyán, a lábaim függőlegesen merednek a plafonnak, a falnak támasztom, a spiccemet nézem. Ő kifelé indul, alsónadrágban, megáll mellettem, lenéz, konstatálja, hogy a magasság pont megfelel, látom az arcán, mit akar, elmosolyodom, előveszi a farkát (ő azt mondja, a pöcsöm, de én nem tudom így hívni), én a számba veszem és szopni kezdem. Megkíván, visszabújik mellém, szeretkezünk, elfelejti, hová indult. Vagy ahogy csókolózunk a délutáni napfényben, közelről nézünk egymás szemébe, szeretem azt a kékes áttetszést, ami az övében van, ő szereti a macskazöldet az enyémben. Vagy ahogy szeretkezés közben egymás levegőjét szívjuk be és fújjuk ki, ahogy annyira közel vagyunk, amennyire nem is tudunk, ahogy minden egyes orgazmus vele valami puhába, melegbe, magába a boldogságba süppedés. Hogy szeretem.