szaporodnak és rövidülnek az ősz szálak a hajamban, rosszul tűröm a változást, de folyton változtatok, talán ha másra nem is, az állandóra rábukkanok. sehol sem jó igazán, még útközben talán a legjobb, akkor szépen belenyugszol az otthontalanságodba, még csak a valahová tartás sem kell. legyek inkább lusta kígyó, még tekergőzik, még nyöszörög, még küzd a halott bőrrel, még sérülékeny, hiába a fog, nem harap, nem fogyaszt, de mérgezi magát és ami körülötte van, meg kell innen szabadulni, mielőtt megöl a régi bőröd. ki tudsz bújni belőle? vagy már kinn is vagy, de fáj a szellő és a nap, inkább visszavennéd? de hát elszakadt, kinőtted, növessz újat, edzd meg, ami van, élj benne, tudd, hogy a tiéd.*
vegyél néha nagy levegőt, ülj le a régen látottal, nézz tükörbe. ez vagy te. ez mind te vagy.

gyere föl, nézd meg az életem, hozz egy üveg száraz fehéret, csak óvatosan, ülj le, a másodiknál már úgyis a szőnyegen ülünk, nincs hosszú hajam, nincs mibe túrnom, védtelen vagyok, be tudlak engedni. azt hiszem. csak óvatosan. itt az éjjel-nappali a sarkon. nem kell. mi kell?

* én, te, ő, mind én vagyok. miféle torz világ ez?
(hiszek a mindenható szóban, a te és az én felcserélhetőségében és a szó nélkül teremtett közös világban. ámen.)