Talán annak, hogy ide kevesebbet írok, az az oka, hogy többet beszélek magammal és másokkal.

Az elmúlt három hétben sokat elsőrandiztam, ennek is a végére jutottam, kiderült, hogy az államvizsgám már megvan, most az lenne a nagy kihívás, hogy két hét alatt a teljes anyagból, amit összeszedtem hozzá, valóban meg is írjam a szakdolgozatom. A szüleim élete alapjaiban változik, nehezen viselik, az egyik bátyám is nagyot fordított az életén, én is új helyen dolgozom, megelégszem annyival, hogy ezt teszem magamban helyre. Épp elég.

Éjjel Szvetlana voltam egy darabban, beugró, az a közösség, amibe tartoztam, hozta létre az előadást, de nem mindenki szerepelt, én például csak egyetlen próbát láttam, majd a bemutató délutánján kiderült, hogy az anyát, Szvetlánát játszó lány nem jön. Kezembe nyomták a szövegkönyvet, pár sor az egész, valamiért egy részét ismertem is, próbálni már nem volt időnk, ki kellett állnom a színpadra. Az álmom talán ott ért véget (legalábbis ez az utolsó momentum, amire emlékszem), hogy örülök, hogy tudom, melyik székre kell ülnöm, és mikor kell felállnom, és még magabiztos arcot vágni is képes vagyok.