Csss, lúzer vagy. Nem kell kiabálni.
Csendes, rezignált mosollyal veszed tudomásul, hogy ez megint nem az, közben akaratlanul is arra gondolsz, hogy ez a rezignált mosoly megint dob rajtad három évet, és csak reménykedsz, hogy ez a folyamat harminc fölött megáll. Azért holnap is hosszú ujjúban mégy, és mosolyogsz, ha eszedbe jut a hatalmas fogsornyom a bal karodon.
Aztán azon is mosolyogsz, hogy akivel fél éve egyszer részegen összegabalyodtál, most felajánlja, hogy megszereli a bicajodat. Itt a tavasz, dagad az önérzet. Kíméletlenül élsz az adódó lehetőséggel. Különösen hogy emlékeztető sms-t is kért. Eddig nem is volt meg a száma. Tudod, hogy nem fogtok lefeküdni, de jó addig a nemig eljutni.
De azért sírhatnékod van. Szintén akaratlanul.
(na jó, igazából lehetne, csak túl erős benned a blokk, esélyt sem adsz, különösen nem írnál le ilyesmit. pedig rettenetesen vágysz rá. a lelked földhöz baszatására. mint ahogy azt már számtalanszor, de igazából még egyszer sem. és az a pillanat, amikor a csuklód a hátad mögött latexszel összekötve, ívbe feszül a gerinced, ő keményen megbasz, csak a körvonalait látod, de felfedezni vélsz valami kíméletlen, meg nem alkuvó állatiságot a szemében, olyasmit, ami nem parázik semmin, nem fél semmitől, fejjel nekimegy, ha csak az van kéznél, és simán belehal, ha épp ez a következő lépés, de nincs benne kímélet sem maga, sem a világ iránt, amikor ezt a fajta kíméletlenséget meglátod, és képes vagy elhinni is, na akkor. na akkor van esélyed valami igazira. aztán nem lesz semmi. elfogadni nem tudod, elvégre még túl fiatal vagy, hiába nézel ki időtlennek, az érzést már megszoktad, nem is erőlködsz. még egyedül mégy egy darabig.)
Ó, édes Istenem, add, hogy ne unjam meg a szexet legalább még 40 évig, ha már minden mást unok. Vagy kényszeríts végre térdre.
poz
Azt hittem, vege, de nem, nincs. Meg mindig rajta az ujjam a luktetesen, ha neha le-lecsuszik is.
Ket hettel kesobb kell leadnom a diplomamunkam, mint hittem. Ha nem is kacagva, de meg tudom csinalni. Es ez jo. Persze ha nem feltem volna, es hamarabb utananeztem volna, akkor eddig sem nyomasztott volna, viszont akkor most nem sikongatnek a boldogsagtol a munkahelyemen 3 es fel ora alvas utan es egy varhatoan 12 oras munkanap kellos kozepen.
A bicajomat, a terdemet, az anyagi helyzetemet es a szerelmi eletemet kellene meg megjavitani, es minden tokeletes lenne. Es itt most oszinten mosolygok.

kigondolta:
reme
ekkor:
29.3.10
0
bátor ember
neg
Kozeledunk a varoshoz, latom a fenyeit, nyugalom tolt el. Persze, Praga szep, de Budapestnek a lelke is latszik ejjel. Nem vagyok tosgyokeres, de elfogult lettem az evek alatt. Rajottem, hogy ide hazajovok. Kulonos ezt leirnom, evek ota nem vagyok otthon sehol.
Aztan kellett egy sor, sok volt, hosszu, idegensegbol meg nagyobb idegensegbe erkeztem, a szeretethianyunkat elegitettuk ki, de puszta fizikai let lett belolunk par ora alatt (elveztem, ahogy a nap sut, elveztem a lokeseket, elveztelek). Becsukjuk a szemunket, azt kepzelunk oda, akit jol esik. Kiborultam, sirtam sokat, Cseh Tamast hallgattunk es a boldogsagrol beszeltunk, meg az elet ertelmerol. Egyikhez sem kerultunk kozelebb. Megint sirtam. Majd reggel is. Mint egy remult kis allatka. Szerencsere (?) mar ateltem hasonlot, tudom, hogy ez is csak biologia, meg ha nem is az elkaparom es verzik fajtabol.
Vonnegut hat ram, az o ertelmeben vett gepek vagyunk mind, az osszes onkifejezesunkkel, muveszetunkkel, duhunkkel, miegymassal.
En annak a hianyatol szenvedek, aminek te a megletetol. Szep-szep paradoxon vagyunk, neha egy-egy cinikus kiszolasbol erzodik a lelkunk, egyebkent szexgepek, majdnem tokeletes osszhangban. A szellem kis fintora, fricskaja inkabb, hogy nem tudok veled elmenni. Nem is a szelleme, a sziveme inkabb. Indirekte belattuk tehat, hogy van szivem.
Eber vagyok megint. Tudok magamrol. Talan meg megnyilni is tudnek. Csak k/minek.

kissin'-es
nyitva felejtett ablak vagyok
kimosolygok, a nap vissza rám
a bizonytalan öröme tölt el
Törpapa, ott vagyunk már?!
kimosolygok, a nap vissza rám
a bizonytalan öröme tölt el
Törpapa, ott vagyunk már?!
kigondolta:
reme
ekkor:
24.3.10
0
bátor ember
szétbasz az ideg
Nem tudok fél percnél tovább ugyanarra figyelni, ha nem adnak pénzt érte (na jó, ha nem figyelnek folyamatosan), evős-ivós és diétás időszakok váltják egymást, minden csak azért történik, hogy legyen valami, ha igazit látok, eltakarom a szemem. Nincs kedvem beszélni, a félreértések lehetősége végtelen, magyaráznom minek, a te anyád úgyis másképp hülye, mint az enyém.
Mínusz-mínuszos a játszma, haj, de még ha szerelem lenne legalább, de csak picsogás, belegondolni is fáraszt és idegesít (a magad világában legyenek saját gondolataid, épp irodalommá nemesülsz, illetődj meg és hallgass).
Másfelől szétbasz. Szíjjal összeköti a csuklóimat a hátam mögött, a combjaimat szétfeszíti, merev derékkal ülök, lassan, egyenletesen, kíméletlenül, tövig tolja két hosszú ujját. Végig a szemembe néz. Így kezdi.

16.3.10
0
bátor ember
az opportunista pics csodálatos élete
Az úgy van, hogy a sokat-változtam-sokat-változtam mantrában nem csak jó dolgok vannak, például a szende vidéki lánykához képest rettenetes, pesti, lehúzós picsa lettem. Meghívatom magam, amire csak lehet, szívességek hátán hajózom át az élet tengerén, cserébe pedig legfeljebb kedvesen mosolygok. Vagy azt se. Emellett valamiért azt gondolom, hogy megtehetem, hogy keresztülgyalogolok embereken, mert sok van belőlük, úgyis lesz másik, a kis lelkükről meg nem veszek tudomást. Nem viszonyulok hozzájuk valós érzelmi alapon, inkább csak abból a szempontból, hogy mire jók nekem. Például barátnőm kifejezetten kevés van, mert nem hívnak meg, és dugni se lehet velük (as far as my heterosexuality is concerned, pornóban is a double penetration a kedvencem), ellenben sok hímnemű ismerős vesz körül, a lista rendszeresen frissül.
Másrészről persze milyen elbaszott egy önkép ez, még dolgoznom kell rajta. Rajta.
Sosem mondanám ki, hogy a világ szerintem rossz, de lehet, hogy valahol mélyen a tudatos rész alatt ezt gondolom, ezért nem bízom senkiben, és nem akarom, hogy bennem bízzon. Nincs elvárás, nincs felelősség.
A rossz gondolatok ellensúlyozásaképp itt ez a videó, aranyos, szeretetre méltó, mosolyogj (semmi cuki állatka vagy ilyesmi, csak felöltözött emberek, de jó).

14.3.10
0
bátor ember
diet
1. legyen üres a hűtőd
2. menj olyan helyre bulizni, ahol negyed óráig ingyen van a pálinka
3. igyál sok ingyenpálinkát, haverolj össze a pultossal, aki az akció lezártával még egy kis házival is megkínál
4. menj haza (preferably not by bike, de ha szereted a kalandokat és a harci sebeket, akkor akár azzal is, elvégre merevre ittad magad, tehát fájni semmi nem fog)
5. aludd végig a másnapot, úgysem vagy képes semmire, a bolt pedig elérhetetlen messzeségben
hát így.

*az univerzum tágul
túl sok a nemérdekel, a nemvagyokhajlandó, az akkorsem (ez volt életem első mondata, mármint az akkor se).
egy elég összetett viszonyrendszer (aminek a vége egy gyerek lett, nem az enyém) egy másik szereplője egyszer azt mondta nekem (másnaposan támolyogtunk ki a sátorból olyanok közé, akiknek nem feltétlenül kellett volna tudniuk, hogy egymással töltöttük az éjszakát), hogy minden vállalható. ezen a mondaton sokat gondolkodom, és csak úgy tudom értelmezni, hogy ugyan vannak mindenfajta norma szerint elítélhető dolgok, de ha már megtörtént, inkább vegyél róla tudomást, mint ne, máskülönben megzakkansz. ember vagy, nem kell bizonygatni. ittunk is inkább kakaót kiflivel.
übermensch vagy a selejtes 5 % vagyok, tulajdonképp mindegy. van elég hely.*

13.3.10
0
bátor ember
so good so far
Tehát visszajöttem. A főnök nem annyira profi, mint amilyennek látszott, már nem koliban lakom, le tudok futni két szigetkört, és reális közelségbe került a diplomám is. A fél évvel ezelőttihez képest ezek vannak. Meg egy Lujza Pink nevű versenybringa.
Rengeteget szeretkeztem és dugtam mostanában, én nem tudom, mi történt a hormonjaimmal meg a beállításokkal a fejemben, a szűrők élesedtek, a határok elváltak, tudom, kitől mit akarok.
A legnagyobb bajom anyám, de ez a probléma is inkább kreált, amíg függök tőle bármilyen szinten, addig fog nyomasztani. (Tehát valamennyire mindig.)
***
Délután beszéltem két villányi emberrel, mindkettővel tavaly csináltam volna interjút, kb. egy éve, mindkettő emlékezett rám, és mindkettő lelkesen egyezett bele, hogy jövő szombaton megejtsük, ami elmaradt. Mostanában az univerzum mosolyog rám. Szelíden megfogja az állam, arra fordítja a fejem, amerre néznem kell, és némi önelégültséggel nyugtázza az aha-mosolyt az arcomon. Sokat gondolok a kőre a zsebemben.

11.3.10
0
bátor ember
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)