alkohollal szinte bárkit el tudok viselni egészen sokáig, alkohol nélkül viszont alig.
nyáron kivettem egy hét szabadságot. előtte pár héttel még volt pénzünk, úgy tűnt, bejönni is fog valamennyi, én pedig évek óta nem nyaraltam még országon belül sem. most izgatott-boldogan vártam a napot, de körülbelül egy héttel előtte már világossá vált, hogy csoda híján nem megyünk sehová, sőt, a puszta túlélés is gondot fog okozni. nekem viszont nagyon kellett már ez az egy hét, nyáron váltottam munkahelyet, pénteken még az egyik, hétfőn már a másik, az utódom betanítása, majd betanulás, beilleszkedés, elfáradtam. fájt tudomásul vennem, hogy a városban maradunk és vajas kenyéren élünk. kölcsönkértünk, sokat aludtam, fröccsöztünk a megszokott kerthelyiségekben, ettünk a megszokott vendéglő teraszán, beszéltünk sokat mindenféléről, nem emlékszem, nem voltam józan. az egy hét elteltével pedig vissza a kollégák közé, szomorú szemmel válaszolgattam, nem, nem voltunk sehol, nem úgy alakult. talán ekkor kezdődtek a veszekedések. illetve én ekkor kezdtem veszekedni, ő nem, vele nem lehet.

én is csak vadregényre és romantikára vágyom, mint az összes többi. a különbség legfeljebb annyi, hogy nálam ez 20 felett tört felszínre, kislányként sosem képzeltem el az esküvőm, és most is inkább csak valami mediterrán óváros naptól izzó kőfalához dőlő csendes összebújást, barna lábakat, szerelmes szavakat és tökéletes békét jelent.