mivanvelemsemmi

még visszaosont a tél kicsit, mielőtt kirobbanna belőlünk a tavasz. ilyen hülyeségek jutnak eszembe. meg hogy ilyen hidegben nem lehet felelőtlenül boldognak lenni. nem is vagyok. meg gondolkodom, mit csináljak egy hónapig alkohol nélkül.
mégiscsak vége van.
most már (/épp) nem vágyom földhöz baszásra, amit szenvedélynek gondolok. szeretetre vágyom. vagy csak békére.
ezt meg a vonaton dúdoltam magamban.

az őszinteség jegyében még annyi az előzőhöz, hogy ja, ragaszkodom az önállóságomhoz, de pont kurvára képtelen vagyok egyedül lenni.
de inkább csináljunk nyarat. hehe, meg gyereket. (nem.)

zanza

objektíve az történt, hogy három különböző pasival feküdtem le a héten, mindhárom tehetséges volt, emellett végigittam az egészet, egyszer délre mentem be dolgozni, ezért ma palacsintát kell sütnöm a népnek, de legalább nem rúgtak ki.
szubjektíve meg attól, hogy megdug, és élvezi, még nem szeret belém, attól, hogy hisztizek, mert nem ér rám, még nem szeretem, attól, hogy szakítottunk és már ő sem szeret, még mindig ő áll hozzám a legközelebb, és összevakar a saját szaromból, amiért hálás vagyok. amúgy meg sajnálom magam és szomorkodom. minek.
azért van ezen még mit javítani. például dől belőlem az alkoholszag, ez nem olyan jó. hehe, mondjuk mindig adok magamnak témát. ez is valami. majd jól megírom, énregény, az most úgyis trendi. meg tök őszintén írok, legalábbis erről mindenki meg van győződve. bár ezt nem értem, simán hazudhatok, honnan veszed, hogy őszinte vagyok. én például mindig úgy érzem, legfeljebb a felszínt sikerült karcolnom, valóban mélyre sosem megyek, ott nem tudom, mi van (lásd az előző bejegyzést, félek a tudatalattimtól). amúgy jól haladok afelé, hogy ne is legyen semmi mélységem, csak a szivárványos felszín (ez azt hiszem, egy Kosztolányi-utánérzés).
még mindig nem vagyok józan. még jövő hétvégén lesz egy ilyen alkoholizáló trip, aztán idén a február lesz a nemivós hónap, öreg vagyok én már ehhez. meg bazmeg, ezen komolyan röhögtem, de magas a koleszterinszintem. vega vagyok, miazistent kell még csinálni, hogy ne legyen bennem ennyi zsír. mindenesetre várom a jó időt, hogy megint futhassak rendszeresen. ráadásul kis szerencsével márciustól lehet, hogy megint a városban dolgozom, 3 villamosmegállónyira, ami azért nem lenne rossz.
ja, meg a héten vettem egyszer kaját egy csövesnek. az is tök jó volt.
ez most olyan terápiás volt, sírva kezdtem írni, most meg boldog vagyok. néha nagyon nehéz magamat elviselnem. peace.

I stopped living in fear around fifteen years ago

A fenti mondat egy angol ismerősömtől származik, egy facebook kommentben írta. Az mindenképp elgondolkodtató, hogy azért félek kipróbálni hallucinogéneket, mert attól tartok, a negatív gondolataim erősödnének fel, és ahelyett, hogy felszabadulok, kárt tennék magamban.

van egy ideiglenes tömés a fogamban, amitől folyamatosan olyan érzésem van, mintha épp most ittam volna egy feles hubertust. ami nem lenne rossz, ha szeretném az ízét.
amúgy meg kezd ez az egész jó lenni. már amit az életemnek nevezek.

mondd, hogy szeretsz és hogy holnap sütni fog a nap, és ma elhiszem.

csütörtökön lesz az utolsó vizsgám az államvizsga előtt. úszom a jegyzetekben, az évek alatt felhalmozott, néha szelektált, de még így is jelentős papírmennyiségben. nem találom pont azt, ami kellene. aztán hirtelen a kezembe akad négy kinyomtatott oldal. semmi köze az egyetemhez, legfeljebb annyi, hogy az alatt kaptam. rólam szól, az én könyvem. csak négy oldal íródott meg belőle, az is borzasztóan... eh. nem tudom, milyen, végigolvasni nem bírom, a személyes emlékek agyonnyomják a másik ömlengését. igen, ez talán leírja, amit érzek a szöveggel kapcsolatban. ha valaki másról íródott volna, irigyelném, amiért ennyire rajongtak érte, és amiért ilyet tudott kiváltani másokból. így, hogy én vagyok, csak az utóbbinak örülhetek, de ez is kétes boldogság, jobb is inkább elfelejteni. vagy elrakni, mint eddig, mert hiszen a büszkeség nem hagyja kidobatni, csak kaján mosollyal gondolni arra az önző kis hülyegyerekre, aki férfit játszik, és arra a kacér mosolyú, számító lányra, aki nőt.
jó előérzetem van.

dilemmák, foglyok

ez azért régen jobb volt. megoszthattam a többiekkel a nyomorom, akik éppúgy nyomorogtak, mint én. mégiscsak jobb lett volna időben befejezni az egyetemet. de persze már mindegy. most se lesz ez rossz.
biztos csak öregszem, de kezdem igényelni az emberek társaságát is. pontosabban a közösségbe tartozás érzését. hogy csináljak valamit másokkal együtt, aminek látom értelmét, vagy legalább élvezem. eddig voltak csoporttársaim, aztán meg voltak kedves és szerethető munkatársaim, most meg egyik sincs, csak pár idióta, meg egy rapszodikusan fizető munkáltató.
van egy barátom, aki rendszeresen ismerkedik mindenféle emberekkel a bankautomatánál, a buszon, bárpultnál, bárhol. én is szoktam magam ismerkedősre inni, de ez azért mégsem a legjobb alap. olyan ismerősöm már van jó pár, akivel bármikor berúghatok. ilyenkor szokott eszembe jutni a Harcosok Klubja. de ahhoz még nem vagyok elég öreg, meg ikeás bútoraim sincsenek. inkább környezetvédő leszek. vagy manikűrös.
meg szabad meg boldog meg szerelmes, mert azok jók.

hát, bármilyen jó is a társaság, azért egy napig hányni nem olyan élvezetes.
viszont simán nyitva vannak a kapuk. ok, nem annyira feltűnő helyen vannak, de tényleg sarkig tárva. érzek bármit, tökingyen.

persze lúzerkedés van, vagyok, de azért már a fentire rájönni is jó volt (és most nem a hányós részre célzok). jövök hazafelé az utcán, amikor már tudok jönni, egy szatyor ruha nálam, elromlott a mosógépem, de úgy tűnik, mindig van kinél mosnom, mindig van egy kulcscsomó a zsebemben egy lakáshoz, pár kód a fejemben egy telefonhoz, egy bankkártyához meg egy-két belvárosi házhoz, hogy épp merrefelé megyek, az már mindegy is.

nincs. semmi. baj.

áll az idő
fáj a fogam
a képeken nem
ismerem fel magam

x

igazi randomtripet toltunk, rengeteg alkohollal, sokfelé evéssel, sok különböző helyen, némi szexszel, két napig. most itt alszik mellettem, nem főztem lencsét, a körmöm nem vörös, egyebekben azonban ez most majdnem ugyanolyan, mint tavaly. az emberek és a helyek változnak, a minták nem.
borzasztóan másnapos vagyok, de szabad, boldog és szeretve voltam két napig. tökéletes volt. megérte.