zanza

objektíve az történt, hogy három különböző pasival feküdtem le a héten, mindhárom tehetséges volt, emellett végigittam az egészet, egyszer délre mentem be dolgozni, ezért ma palacsintát kell sütnöm a népnek, de legalább nem rúgtak ki.
szubjektíve meg attól, hogy megdug, és élvezi, még nem szeret belém, attól, hogy hisztizek, mert nem ér rám, még nem szeretem, attól, hogy szakítottunk és már ő sem szeret, még mindig ő áll hozzám a legközelebb, és összevakar a saját szaromból, amiért hálás vagyok. amúgy meg sajnálom magam és szomorkodom. minek.
azért van ezen még mit javítani. például dől belőlem az alkoholszag, ez nem olyan jó. hehe, mondjuk mindig adok magamnak témát. ez is valami. majd jól megírom, énregény, az most úgyis trendi. meg tök őszintén írok, legalábbis erről mindenki meg van győződve. bár ezt nem értem, simán hazudhatok, honnan veszed, hogy őszinte vagyok. én például mindig úgy érzem, legfeljebb a felszínt sikerült karcolnom, valóban mélyre sosem megyek, ott nem tudom, mi van (lásd az előző bejegyzést, félek a tudatalattimtól). amúgy jól haladok afelé, hogy ne is legyen semmi mélységem, csak a szivárványos felszín (ez azt hiszem, egy Kosztolányi-utánérzés).
még mindig nem vagyok józan. még jövő hétvégén lesz egy ilyen alkoholizáló trip, aztán idén a február lesz a nemivós hónap, öreg vagyok én már ehhez. meg bazmeg, ezen komolyan röhögtem, de magas a koleszterinszintem. vega vagyok, miazistent kell még csinálni, hogy ne legyen bennem ennyi zsír. mindenesetre várom a jó időt, hogy megint futhassak rendszeresen. ráadásul kis szerencsével márciustól lehet, hogy megint a városban dolgozom, 3 villamosmegállónyira, ami azért nem lenne rossz.
ja, meg a héten vettem egyszer kaját egy csövesnek. az is tök jó volt.
ez most olyan terápiás volt, sírva kezdtem írni, most meg boldog vagyok. néha nagyon nehéz magamat elviselnem. peace.