amúgy ugye nem csak én érzem úgy, hogy ezt mintha már írtam volna? elegánsan az utolsó szónak persze linknek kellene lennie, de meg nem keresem. azt hiszem, jól kirajzolható mintát követek a párkapcsolataim elkúrásában. annyi különbség most azért van, hogy már majdnem szerelmes voltam. nem tudok aludni meg enni. eddig legalább csak mérhetetlenül ideges voltam ilyenkor. azt hiszem, a nagy számok törvénye lassan meggyőz, hogy teljesen idiótának nem kifizetődő lenni. de legalább még egy kicsit megmenekültem a begyöpösödött, tévé előtt punnyadós, egyre ritkábban és szarabbul szexelős belefáradástól. ha sovány is, de vigasz. és még csak inni sem álltam neki, pedig kocsmában is voltam. kaland az élet, sej.

(éjjel kettőkor felébredsz, nem tudsz visszaaludni, a gyomrod ökölnyi. egy óra hiábavaló forgolódás és sírás után elkezdesz magadban beszélni. ugyanazokat a szavakat mondogatod fennhangon, és lassan megnyugszol. visszaaludni továbbra sem tudsz. fél öt után megunod, elmégy hajat mosni. egy óra az út a munkahelyedre, de beérsz hétre. csinos vagy és végtelenül szomorú. a vonaton suttyók ülnek veled szemben, bámulják a melled, de sikerül annyira csúnyán nézned, hogy odébbállnak. veszel ugyan reggelit, de a felét tudod csak legyűrni, pedig nem is vacsoráztál. te, aki minden frusztrációt evéssel kompenzálsz. remeg a kezed és a hangod. háromkor lelépsz, de addig is csak azt a pillanatot várod, hogy felkeljenek, a csaj elhúzzon, és te beszélhess a pasival még egyszer. pedig te szeretted kevésbé. szeretsz szenvedni, mi?)