Nexőtől olvasom a Szürke fényt. Nem szoktam sírni könyveken, de ezen most mégis. Szép, szomorú.

***

kemény, fényes, ragyogó tavaszi dél, egy rúzsos csikket sodor előttem a szél, fáj a fejem, a tavasz nehezebb, mint én, a mellkasomon ül, én meg az ő szívén


Néha elgyengülök, és akkor nagyon-nagyon vágyom rád. Egyre ritkábban, de még mindig. Nem bírom nézni, ahogy a kapcsolati listában ott a neved mellett a zöld kör. Nem jó veled beszélni, csak hajszolom, amit már közös erővel agyontapostunk, és csak csalódom, ha egyet rúgok belé, és már meg se nyikkan. Nem így kéne ezt. Nem is ezt kéne. Nem tudom, mi kéne, az a baj.