sunny side up

csak egy kis penz kellett a boldogsagomhoz, ugy tunik, vagy meg inkabb napsutes, mert ma vettem egy szandalt, amit szerintem osszel veszek le legkozelebb, elokotortam a nyari ruhaimat, vettem hozzajuk meg kettot, es annak ellenere, hogy mindezt egy nyers sargarepa elfogyasztasa kozben irom, keszulve az ejjeli muszakra, egyszeruen jol vagyok.

(utalom a repat, es van egy masodallasom. ez utobbi mondjuk annyira bizarr, hogy folyamatosan rohognom kell.)

ami bearnyekolja az oromom, az a szagom. az egyik bevasarlokozpontban elkapott egy no, elem tolt mindenfele kencet (leginkabb az aftershave maradt meg, meg a szemranckrem), plusz egy orat, aztan varatlanul lefujt a sajatom melle meg ket masik parfummel, majd azt mondta, hogy ez mind egyutt ugyan gecisokba kerulne, de nekem most csak tizezer. kesobb neha megcsapott a sajat szagom nezelodes kozben. olyankor mindig remulten neztem korul, hogy kibol johet.

Nyar lett. A nyari nokkel vigyazni kell. Nincs rajtuk fek.

just the way i am

3 lánnyal beszélgetünk a futásról, ketten panaszkodnak, hogy a mellük problémát okoz nekik, mert túl nagy, a harmadik némileg keserűen megjegyzi, hogy neki egyáltalán nincsenek ilyenfajta gondjai, én meg csöndben belevigyorgok a sörömbe, és megállapítom, hogy ehhez egyáltalán nem akarok vagy tudok érdemben hozzászólni.

Talán olyasmi van, hogy magányos vagyok. Pontosan nem tudom megmondani, mitől esett szét, ami viszonylag rendben volt, de szétesett, és most primitív megoldási módokkal operálok: folyamatosan eszem, örülök, ha nem kell emberekhez szólnom és elkerülöm a tükörképem a liftben.
Csendesülés jön, komolyzenével, Hamvassal, diétával, alkohol nélkül.

(szereted, ha hozzád érek. a szexuális izgalmon kívül valami más is van benne, valami megnyugtató, békés, amire rábízhatod magad. ha beszélsz, megértően nézek, ha átölellek, biztonságban vagy, ha megcsókollak, mintha édes, olvadó csokoládét majszolnál, nem sietünk, a lassúság is a játék része, tökéletes a fizikai illeszkedés, kitöltjük egymást, testtel, ésszel játszunk, az érzékek boldogok, a szív hideg, miénk a mennyek országa, kár, hogy a lélek nélküli testeket nem bírják el a bodros felhők.)

voyeur

ugy tunik, apamat holnap kiengedik a korhazbol. napok ota minden ejjel meghal almomban. multkor a nagynenem, a testvere azt is a fejemhez vagta szinten almomban, hogy az en hibam. anyam ma mondta, hogy valojaban ezt az o fejehez vagta.
susson a nap. legyen beke. ölelj meg.

fordulj el.
(latod, szavakkal nincs teljes oszinteseg. martiromsag van.)

félek.

tul sok zorej es sallang

(a tokeletes pillanatban tartja az arcom ele a kezet, lehunyom a szemem, vezet, hajnali erdoben vagyunk es bundank van. egyetlen szo nelkuli, hianytalan teremtes. van meg mit levetkozni. érinteni jó.)

use

egyáltalán nem vagyok képes kezelni a dühömet. nagyon kevesen tudnak belőlem valódit kiváltani, de ha igen, az megrémiszt. azon túl, hogy csak minősíthetetlen jelzőkkel vagyok képes illetni a másikat, és komolyan is gondolom, amikor azt mondom, hogy hiba volt ennyi energiát ráfordítani, ennyit törődni vele (ez a mondat a fejemben teli van jelzőkkel, ezeket inkább kihagynám), még ott van a saját megküzdés is, magammal elrendezni, hogy akkor mégis miért. hát ennyire hülye vagy? láttad, tudtad, milyen ember (nem vertek meg, nem semmiztek ki, nem erőszakoltak meg, elvek és nüanszok hosszú sora az élet, bazmeg, azt hiszem, az énben valódi kárt azért nehezebb okozni), akkor meg minek.
sok embert magam körül csak használok, de bizonyos dolgokat így sosem kapok meg, nem lehet őket csak úgy elvenni.

azt hiszem, ez lesz az utolsó olyan alkalom, hogy nem ugyanúgy megyek haza, mint a két bátyám, hanem egy nappal korábban, és háziasszonyként funkcionálva másnap, amikor a többiek jönnek. én is a többiek vagyok. anyám ettől teljesen kétségbe van esve, én meg menekülnék az ő érzései elől. ezek azok a dolgok, amiket felfedezek magamon is, és paranoiásan próbálok megszabadulni. a paranoia nem jó, a megszabadulás igen.

napsütés. csend. eszembe jutott, mit álmodtam: egy kisebb patak partján álltunk, a Balatontól nem messze (lehet, hogy pár hónap múlva a Balaton utcába költözöm), valamiért te nem ismerted a tavat egyáltalán, arról magyaráztam (konkrétan Balatonfenyvesről), közben a patak partján rengeteg ember állt, nézték, etették a halakat, a víz hol teljesen tiszta volt, hol nagyon zavaros, de egyértelmű volt, hogy halak élnek benne, te mégis újra és újra megkérdezted, élnek-e benne halak, én meg nem értettem, hiszen látszott, hogy igen. azt mondtad, attól, hogy most ott vannak, még nem biztos, hogy ott élnek. én ezt fölösleges szarrágásnak gondoltam. a halak egyébként azzal szórakoztatták magukat, hogy kijutottak valahogy a parti kövekre, és onnan ugráltak vissza a patakba. veszélyesen közel mentél a vízhez, a sziklákon, köveken egyensúlyoztál, mint valami hülyegyerek, és én folyamatosan azon gondolkodtam, hogy be kellene, hogy lökjelek. vagy csak megszégyenülsz, vagy - ha szerencsétlenül esel - meg is halsz. nem tettem meg. felébredtem a szomszédok ricsajára.

fölösleges körök

fáraszt, hogy folyton akarnak tőlem valamit, és hogy folyton akarok valamit. szomorú vagyok. és nem józan. vagy absztinens kell, hogy legyek, vagy szerelmes, de ez így most pont nem jó.

a kaland folytatodik

na, hat az volt, hogy annyira szimpatikus lettem a munkaero-kozvetito cegnek, hogy most kikozvetitenek ugyan (bar ez is a sajat business unituk, ahol most fogok dolgozni), de szivuk szerint felvennenek maguk koze - kesobb lehet, hogy fognak is. jo erzes, ha reggel 8-kor arcba dicsernek, az van.

(az azert furcsa, hogy en kozepiskolaskent meg rettento felenk es visszahuzodo voltam, es magamrol most is ilyesmi a kepem, ehhez kepest roppant extrovertaltnak es temperamentumosnak kepzelnek, akik feluletesen ismernek. mintha lefejtodne rolam egy csomo folosleges gatlas, es valami teljesen mas bukkanna felszinre ahhoz kepest, amit mondjuk a csaladom alapjan gondolnal rolam.
ilyen toborzo azert azt hiszem, nem szivesen lennek. ezek szerint jol titkolom, de en egyaltalan nem birom elviselni a hulyeket. foleg ha jonnek hozzam a hulye panaszaikkal.)

örülni dolgoknak

Azért van abban valami ellentmondásos, hogy örülök annak, hogy úgy tűnik, egy kibaszott nagy gépezet akar épp meglepő lelkesedéssel magába szippantani, ugyanakkor örülök annak is, hogy találtam ezt...

Meg persze elgondolkodtató, hogy ahogy nézem ezeket az embereket, éltet a remény, hogy nem feltétlenül akkora szar multinál dolgozni, aztán nézem a motiváltabbját, aki relatíve fiatalon került relatíve magas polcra, és úgy beszél többes elsőben, hogy látszólag észre sem veszi. Remélem, ez is csak a taktika része. Másrészt meg ott van az is, hogy te esetleg még meg is valósítod önmagad, vagy legalábbis jól érzed, meg motivált is vagy, nem esik nehezedre reggelente bemenni, mindeközben pedig az óriás kedvére kebelez be mindent maga körül, és te, kb. két bitként a nagy egészből, még csak nem is sejted, mi van a vezetés fejében.

Eh, néha fárasztó női aggyal létezni.

(De amúgy komolyan, a demokrácia egy kamu. Majdnem olyan faszán kitalálva, mint a világvallások. És ha úgy vesszük, lassan kialakulóban van a nemzetek, nemzetiségek vagy akár felekezetek helyett is egy újfajta kategorizálódás. Hű. Mármint azt hiszem, lenne relevanciája megvizsgálni, hogy az emberek önmagáról alkotott képét mennyire befolyásolja az, hogy honnan van pénzük, illetve alkérdésként hogy ha multinál dolgoznak, az mit és mennyire befolyásol. A világképükről meg a lojalitásukról nem is beszélve. Mondjuk vizsgálni mindezt a politikai aktivitás, a szavazati hajlandóság szempontjából, vagy hogy mennyire érzik a mindennapi életükre hatással levőnek akár az aktuálpolitikát, akár a nagyobb változásokat, mint a kormányváltás. Na jó, ezt még kitalálom.)

korral járok

egyszer egy első randin azt mondta nekem a srác, hogy kitalálhatnék mindenféle vicces verziókat arra, hogy hogyan szereztem a vágásszerű sebhelyet az államon. akkor még nem volt semmilyen sebhelyem, egyszerűen csak anyám állát örököltem. most viszont úgy tűnik, lesz egy szexi, Y-alakú forradásom. majd írok erre verziókat.

azt hiszem, öregszem. szombat este van, már tegnap is csak a többiek miatt ittam, ma meg inkább itthon maradok. délután főztem, holnap takarítok, egy órát töltöttem a Tescóban hozzávalókat meg konyhai eszközöket keresgélve, előtte pedig vettem egy Konrád György-regényt.

szükségem van egy hobbira. vagy legalább a meglevőket folytathatnám. konkrétan például szenvedek attól, hogy pár napja töröltem magam egy társkeresőről, ahol az utóbbi pár hónapban - kredit híján - csupán konstans ide-oda kattintgatásra korlátozódott a tevékenységem. és mégis. most meg majd 10 után elmegyek kávétartó dobozt venni, mert délután azt elfelejtettem. azért akkor, mert 11-ig van nyitva a bolt, és a lehető legkevesebb emberrel akarok találkozni.

és a legjobb: délután, kilépve az utcára, kifejezett örömet okozott, ahogy a szellő simogatta az állam; egy hétig volt rajta a kötés, ma reggel vehettem le.

a végére fényen fogok élni, csak ambientet meg komolyzenét fogok hallgatni és érintéssel gyógyítok.

balance vol. 2

ülök unottan egy sör mellett, az asztalon szórólapok elszórva, az előző vendég repülőt hajtogatott az egyikből - a pohárszedő felkapja és elviszi. ülök tovább. elhalad mellettünk egy épp távozó csoport, egyikük kezében egy szórólapból hajtogatott papírrepülő. lerakja az asztalra, az előző helyére.

kaland az elet

amugy az milyen, hogy igent mondasz egy munkara, es masnap behivnak egy negyedik korre is?

balance

felnőtt létem egyik igen remek következménye, hogy az apeh visszautal pár tízezret, gyakorlatilag pont annyit, amivel egy barátomnak lógok. az úgy volt, hogy kértem kölcsön tőle egy tízest, mert kellett pasira, ő meg a kezembe nyomott négyszer annyit azzal a felkiáltással, hogy neki most jobb, ha ez a pénz nincs nála. good old times. vele akartunk anno kocsmablogot is írni. egész jók voltak az alapjaink.
amúgy sunshine.

már a fodrász sem segítene

megállt minden. pedig most kurvára mennie kéne.
szomorú vagyok és üres. és még csak nem is a hormonjaim miatt.
mondanám, hogy majd holnapra kialszom, de aludni sem tudok.
kissé el van ez most baszcsizva.

az élet, úgy is, mint béna metaforák sora

mint akit megvertek. most szakadt rám. próbálom azt gondolni, hogy csak a lassan gyógyuló sebek és a kötés miatt van, meg hogy napok óta nem aludtam eleget, de vagy üveges szemmel meredek magam elé, vagy alszom, vagy utálom a szomszédokat, ha felébresztenek a teljességgel fölösleges zajongásukkal, amit az ugyanilyen fölösleges létezésük közben művelnek. na, hát ennyire.

icipici, fogösszeszorító utálkozás és félelem és gyengeség vagyok. meg enyhe émelygés.

szavakat csinálok mindenből. szépeket-csúnyákat. ölelésekből lesznek ölelő szavak, harapásokból ugatók, simogató kezekből boszorkányos-kislányos, őszinte szemű bűvölet lesz: édesdeden teper maga alá, hogy belefulladsz a vattacukorba, amitől mindig nyakig rózsaszín voltál már kiskorodban is.

bicsaklunk, őszintén meglepődünk, és beletörődve vesszük tudomásul a bukás elkerülhetetlenségét. az első néhánynál még igyekszünk visszacsinálni, meg nem történtté tenni, de aztán lassan ellepnek a sebhelyek, és már nem kapálózunk, mert csak felszakad, ami már gyógyultnak látszik. inkább csak arcunkat a szélbe tartjuk, behunyjuk a szemünk egy pillanatra, és azt képzeljük, elengedtük a kormányt, amibe igazából elfehéredő ujjakkal kapaszkodunk.

for me

take a pill
have a rest
there is no good will
there is no nest
but you

(két hete a piszkozatok közt pihent, most előbújt.)

klasszik blogbejegyzés arról, hogy hogy vagyok

Egyébként kibújt belőlem a szociológus is: mostanában volt alkalmam megtapasztalni az emberek empátiáját és segítőkészségét éles helyzetekben (ismered a Kitty Genovese esetet?). Múltkor kb. 30-an látták, ahogy a Blahán, fényes nappal elég erősen bevertem a fejem (leesett a lánc, miközben én épp állva tekertem, a lendület meg egyenesen földhöz baszott), ebből ketten jöttek oda (nők). Másik két srác meg, miután látták, hogy élek, és saját lábon távozom, még nekiállt okoskodni (a critical mass napján volt, szemmel láthatóan hétvégi biciklisták voltak). Most két biciklis ment el mellettem, míg én egy fa alatt ülve vártam a bicikliút mellett, hogy jöjjenek értem (köszönöm, D, tényleg), és dőlt a fejemből a vér, ebből a hájas bicajos szerkós pasi szart rám, a kedves nő orgonával a csomagtartójában pedig megállt és megkérdezte, mi van. Aztán, amikor már pakoltuk be a bicajokat a csomagtartóba, egy család is arra jött, ők megálltak megkérdezni, tudnak-e segíteni, mondtam, hogy nem, durvábban néz ki, mint amilyennek látszik, aztán kiderült, hogy mégsem. (Én egész végig azt hittem, hogy az a fityegő darab az államon csak a felhorzsolódott bőr. Aztán kiderült, hogy nem.)
Mindezt pedig most szimultán blogoljuk ki D-vel, miközben borozunk, én Algopyrinre, ami tudvalevőleg erősíti az alkohol hatását, bár most úgy érzem, a bor erősíti a fájdalomcsillapítóét - már normál méretűre tudom nyitni a szám is.

A történet pozitív vonzata, hogy minden nap mondhatom a munkahelyemen jövő héten, hogy kötözésre megyek, és fél órával megnyújthatom az ebédszünetem, viszont a negatív az, hogy kedden így, egy hatalmas tapasszal az államon, és két nyílt sebbel az arcomon kell eladnom magam a leendő új munkahelyemnek, viszont ha így is megy (az alapozó és a magassarkú szoknyával a mi barátunk) - állítólag egy nálam alig pár évvel idősebb pasiról van szó -, akkor rövid időn belül nekem jó lesz.

Adok neked valami szépet is a vége előtt egy kicsivel, jó?

A végére meg még annyi, hogy örülök, hogy élek, a gerincem vagy az állkapcsom sem tört el, és vannak emberek, akik nem hagynak elvérezni az út mellett. Komolyan vannak fontos dolgok. Meg talán a mostanában sokat vitatott "valódi értékek" is jelentenek valamit (ez egy személyes vitára célzás, nem az anómiára, vagy bármi ilyen moralista maszlag).
Szóval a törékeny, mulandó emberi mivoltommal együtt örülök, hogy van, hogy lehet, hogy nyújthatok kezet, mondhatok nemet, ihatok vizet, hogy lehetek neked.

értelmezési tartomány

Itt nemrég még volt valami arról, hogy megint majdnem kitörtem a nyakam.
De ez már kezd uncsi lenni, nézzük inkább más szempontból. Reggel még arra panaszkodtam, hogy hiába vagyok vidéken, hiába csicseregnek a madarak és süt a nap, nem tudok leállni, folyton jár az agyam meg a lábam az asztal alatt, nincs béke. Aztán állcsúccsal tompítottam egy esést, ami szerintem kívülről tök vagány lehetett, főleg az a rész, amikor átfordult fölöttem a bicaj, majd össze is varrtak, szóval hogy azóta béke van. Kicsit zavar, hogy nem tudom kinyitni a szám, meg úgy nézek ki, mint egy balfasz óvodás, de ez elég nagy sokk volt ahhoz, hogy kikapcsolja a kevésbé fontos dolgokat. Szóval az utóbbi idők eséseinek van az az értelmezése, hogy tudat alatt megpróbálom magam kiirtani, de az is, hogy egyszerűen csak olyan sokkhatásoknak teszem ki magam, amik átlendítenek a lényegtelen dolgokon való lamentáláson. Csak el ne számoljam egyszer magam.