klasszik blogbejegyzés arról, hogy hogy vagyok

Egyébként kibújt belőlem a szociológus is: mostanában volt alkalmam megtapasztalni az emberek empátiáját és segítőkészségét éles helyzetekben (ismered a Kitty Genovese esetet?). Múltkor kb. 30-an látták, ahogy a Blahán, fényes nappal elég erősen bevertem a fejem (leesett a lánc, miközben én épp állva tekertem, a lendület meg egyenesen földhöz baszott), ebből ketten jöttek oda (nők). Másik két srác meg, miután látták, hogy élek, és saját lábon távozom, még nekiállt okoskodni (a critical mass napján volt, szemmel láthatóan hétvégi biciklisták voltak). Most két biciklis ment el mellettem, míg én egy fa alatt ülve vártam a bicikliút mellett, hogy jöjjenek értem (köszönöm, D, tényleg), és dőlt a fejemből a vér, ebből a hájas bicajos szerkós pasi szart rám, a kedves nő orgonával a csomagtartójában pedig megállt és megkérdezte, mi van. Aztán, amikor már pakoltuk be a bicajokat a csomagtartóba, egy család is arra jött, ők megálltak megkérdezni, tudnak-e segíteni, mondtam, hogy nem, durvábban néz ki, mint amilyennek látszik, aztán kiderült, hogy mégsem. (Én egész végig azt hittem, hogy az a fityegő darab az államon csak a felhorzsolódott bőr. Aztán kiderült, hogy nem.)
Mindezt pedig most szimultán blogoljuk ki D-vel, miközben borozunk, én Algopyrinre, ami tudvalevőleg erősíti az alkohol hatását, bár most úgy érzem, a bor erősíti a fájdalomcsillapítóét - már normál méretűre tudom nyitni a szám is.

A történet pozitív vonzata, hogy minden nap mondhatom a munkahelyemen jövő héten, hogy kötözésre megyek, és fél órával megnyújthatom az ebédszünetem, viszont a negatív az, hogy kedden így, egy hatalmas tapasszal az államon, és két nyílt sebbel az arcomon kell eladnom magam a leendő új munkahelyemnek, viszont ha így is megy (az alapozó és a magassarkú szoknyával a mi barátunk) - állítólag egy nálam alig pár évvel idősebb pasiról van szó -, akkor rövid időn belül nekem jó lesz.

Adok neked valami szépet is a vége előtt egy kicsivel, jó?

A végére meg még annyi, hogy örülök, hogy élek, a gerincem vagy az állkapcsom sem tört el, és vannak emberek, akik nem hagynak elvérezni az út mellett. Komolyan vannak fontos dolgok. Meg talán a mostanában sokat vitatott "valódi értékek" is jelentenek valamit (ez egy személyes vitára célzás, nem az anómiára, vagy bármi ilyen moralista maszlag).
Szóval a törékeny, mulandó emberi mivoltommal együtt örülök, hogy van, hogy lehet, hogy nyújthatok kezet, mondhatok nemet, ihatok vizet, hogy lehetek neked.