use

egyáltalán nem vagyok képes kezelni a dühömet. nagyon kevesen tudnak belőlem valódit kiváltani, de ha igen, az megrémiszt. azon túl, hogy csak minősíthetetlen jelzőkkel vagyok képes illetni a másikat, és komolyan is gondolom, amikor azt mondom, hogy hiba volt ennyi energiát ráfordítani, ennyit törődni vele (ez a mondat a fejemben teli van jelzőkkel, ezeket inkább kihagynám), még ott van a saját megküzdés is, magammal elrendezni, hogy akkor mégis miért. hát ennyire hülye vagy? láttad, tudtad, milyen ember (nem vertek meg, nem semmiztek ki, nem erőszakoltak meg, elvek és nüanszok hosszú sora az élet, bazmeg, azt hiszem, az énben valódi kárt azért nehezebb okozni), akkor meg minek.
sok embert magam körül csak használok, de bizonyos dolgokat így sosem kapok meg, nem lehet őket csak úgy elvenni.

azt hiszem, ez lesz az utolsó olyan alkalom, hogy nem ugyanúgy megyek haza, mint a két bátyám, hanem egy nappal korábban, és háziasszonyként funkcionálva másnap, amikor a többiek jönnek. én is a többiek vagyok. anyám ettől teljesen kétségbe van esve, én meg menekülnék az ő érzései elől. ezek azok a dolgok, amiket felfedezek magamon is, és paranoiásan próbálok megszabadulni. a paranoia nem jó, a megszabadulás igen.

napsütés. csend. eszembe jutott, mit álmodtam: egy kisebb patak partján álltunk, a Balatontól nem messze (lehet, hogy pár hónap múlva a Balaton utcába költözöm), valamiért te nem ismerted a tavat egyáltalán, arról magyaráztam (konkrétan Balatonfenyvesről), közben a patak partján rengeteg ember állt, nézték, etették a halakat, a víz hol teljesen tiszta volt, hol nagyon zavaros, de egyértelmű volt, hogy halak élnek benne, te mégis újra és újra megkérdezted, élnek-e benne halak, én meg nem értettem, hiszen látszott, hogy igen. azt mondtad, attól, hogy most ott vannak, még nem biztos, hogy ott élnek. én ezt fölösleges szarrágásnak gondoltam. a halak egyébként azzal szórakoztatták magukat, hogy kijutottak valahogy a parti kövekre, és onnan ugráltak vissza a patakba. veszélyesen közel mentél a vízhez, a sziklákon, köveken egyensúlyoztál, mint valami hülyegyerek, és én folyamatosan azon gondolkodtam, hogy be kellene, hogy lökjelek. vagy csak megszégyenülsz, vagy - ha szerencsétlenül esel - meg is halsz. nem tettem meg. felébredtem a szomszédok ricsajára.