runaway

halkan, a házfal mellett oson. nem akar zajt csapni, mindenki alszik még. végre kijut a szabad ég alá. futni kezd. néhány autó már jár a hajnali utcán, a villamos is. nincs pénze, nincs bérlete, és a legkevésbé emberek közelségére vágyik. úgy érzi, belehalna, ha hozzáérne valaki. ezen elgondolkodik. milyen lenne, ha tényleg belehalna a következő érintésbe. akkor valami különlegeset szeretne, ne a boltosnő érjen hozzá véletlenül, amikor visszaadja az aprót, vagy ne az a csöves, aki a metrón mellette hortyog, és lebicsaklik a feje. közben a szívverése már igazodott a futáshoz, elérte az ideális pulzusszámot, nem liheg, szép, egyenletes tempóban fut, szinte oda sem figyelve. az utóbbi időben azzal szórakoztatja magát, hogy különböző, ismeretlen útvonalakat keres a városban, figyelve a táv megközelítőleg azonos hosszára, így nem unja el magát olyan gyorsan. a hajnal azért ideális, mert még kevés az autó, és ha fás-parkos rész mellett fut, még hallani a madarak hangját is. a hajnali levegőben pedig van valami különleges, úgy érzi, mintha elixírt inna, mintha valami titkos főzetet venne magához minden reggel.

most úgy érzi, még az eddigi gyakorlathoz képest is változtatnia kell. egyszerűen megfojtja a város, ha nem teszi. jól emlékszik a kijelölt útra, remekül tájékozódik térkép alapján, mégis kihagyja az egyik jobbos kanyart. tudja, még körülbelül 7 kilométer, és kijut a városból. arról ugyan fogalma sincs, mi vár rá a határon túl, de mintha lenne ott egy kisebb facsoport. bármilyen szerény illúzióval is megelégedne, csak a betonból jusson ki. enyhén gyorsít, figyelve, hogy ne fárassza ki magát túlságosan.

bő fél óra múlva eljut egy ligetes részhez. ez még ugyan nem az, amire vágyott, de letér az útról, el fog késni, de az sem baj, legfeljebb beteget jelent, ha hazaér, ez is épp csak átsuhan az agyán, valami történik benne, vele, szinte megérinti azt a homályos, soha ki sem mondott célt, ami mindig ott lebegett előtte. ahogy egyre beljebb jut a fák közé, észreveszi, hogy a liget nagyobb, mint amilyennek látszott, és valahogy nem látszik rajta az ember közelsége sem, nincsenek szemétkupacok, kitaposott ösvények. a levegő egyre sűrűbb, zamatosabb, gazdagabb, élvezettel szívja be és találgat, mi keveredhet benne. a bokáján érzi a harmatot, ami az aljnövényzetről szívja be magát a cipőjébe, zoknijába, nadrágja szárába. ez újabb ötletet ad neki, lerúgja a cipőt és leveszi a zoknit. szinte kéjesen fúrja a lábát a fűbe, nem is emlékszik, mikor érzett utoljára ilyesmit. csak egy póló, alsónadrág és egy melegítőalsó van rajta, tudja, hogy emberek elől teljesen el van zárva, gyorsan ledobál magáról mindent, és a földre veti magát. fetreng, hempereg a harmatban, úgy érzi, mintha női kezek simogatnák, annyira finom, lágy, megrökönyödve veszi észre, hogy merevedése támadt. felhőtlenül adja át magát az élvezetnek, nem figyel különösebben a testi reakcióira, ujjongva markolja a füvet maga körül. érzi, hogy egyre merevebb, most már kezébe veszi, lassan-lassan simogatni kezdi, néha megszorítja, egyre nagyobb élvezettel csinálja, csodálkozva veszi észre, hogy semmire, senkire nem kell gondolnia, önmagát teszi boldoggá, elégedetté. a hátán fekszik, néha kicsit oldalra fordul, féloldalra inkább. egyre hevesebben veri a farkát, felül, egyik kezével a fűbe markol maga mellett, a másikkal az utolsókat húzza, mielőtt kilövellne az ondója. hihetetlen megkönnyebbülést érez, mintha valami súlyos terhet cipelt volna eddig, amit a ruhákkal és a spermával együtt most kilökött, levetett volna. a kezére is jutott egy kevés, szórakozottan lenyalja, mielőtt a fűbe törli. elveti magát, élvezettel tartja arcát a felkelő nap sugaraiba.

felriad, az óra számlapja szinte belesikoltja az időt az arcába, 5:29, 5:30-ra van beállítva, lenyomja, még épp időben. ezután eszmél rá, mit is álmodott, miközben megállapítja, hogy csak álmában élvezett el, valójában csak az erőteljes merevedésig jutott. elmosolyodik, nem vesz róla tudomást, megmossa az arcát, felöltözik, felhúzza a futócipőjét. végiggondolja az útvonalat, egy jobbos kanyart kihagy.

extraszűz halolaj

túl sok itt a közeg. meg az ellenállás.*


*rövid, ámde érthetetlen bejegyzés a mindenről. igen, rólad is.

látod

bár ha jobban meggondolom, akkor az összes alábbi rajtam múlik. tehát én megteszem, amit megteszek, és elfogadom, ami jön.
így.

a telhetetlenség mibenlétéről

komolyan nem is én lennék, ha nem azt csinálnám, hogy amikor az ismerőseim sorra azt írják ki facebookon, msn-en, gtalkon, bárhol, hogy befejezték, vagy 10-20.000 karakter van hátra, akkor én elkezdem írni a szakdolgozatomat. utána gyűlölhetsz, hogy ilyesmikre képes vagyok, de most drukkolj, hogy összehozzam. egy hét haladékot lehet kunyerálni, ez a közgáz, csak fizetni kell. azért a piacgazdaság valahol gyönyörű.
év elején azt mondtam, ez egy jó év lesz. na most, ehhez az kell, hogy ezt most befejezzem, meg hogy szerdán azzal hívjon fel az a kedves ember, aki ma interjúztatott, hogy felvettek azzal a bérrel, amit kértem, aztán pedig sikerüljön kidumálnom az egy hónapos felmondási időt a jelenlegi cégemnél - a kettő helyett. mindezt pedig egy héten belül.
de például sírig tartó szerelmet nem is kértem.
deal?

terápiásírásó

(sok-sok kitörölt szöveg)

***

meg kell tanulnom meditálni.vagy valahogyan nagyobb önfegyelemre szert tenni.

amúgy

amúgy azt meséltem, hogy a critical mass alkalmából, bár attól teljesen függetlenül fényes nappal, a körút kellős közepén majdnem betörtem a fejem?

quest

Szerintem a világ jelenleg két legaktuálisabb kérdése a szempontomból a miazistenf*sza bajod van neked, és a méérhivogaatsz?!
(mondjuk ez utóbbira nem adtam esélyt, mert legalább az egyiküket elértem visszahívás révén. de amikor feltette azt a kérdést, hogy jössz, vagy nem, akkor kicsit rángott a szemhéjam, amikor pedig azt, hogy viszem-e a gépet, amit a bátyám hozott el tőlük, akkor szelíden javasoltam, hogy ezt talán tőle kellene inkább (akit nem is hívott meg amúgy senki rajtam kívül a rangos eseményre), majd kikapcsoltam azt a sz*jbakúrt sz*rt. khm. neked is jó reggelt (amúgy 3 órája feküdtem le, már akkor is világos volt). és a családommal is kiegyensúlyozott a viszonyom.

(múltkor már arról panaszkodtam, hogy anyám egész normális, lassan nincs miért utálkoznom. höh.)

dolgok

mondjuk az azért jó lenne, ha néha egy-egy dolgot komolyan gondolnék.

jönnek szembe dolgok, amik arra késztetnek, hogy elgondolkodjak, és a végén mindig arra jutok, hogy el kell mennem, arrébb, ha úgy tetszik, menekülni. nem értem az embereket, nem értem, miért kell bárkit is bármiért bántani, kivéve mondjuk a személyes sérelmeket, nem értem az eszméket sem, nem értem, miért gondolja bárki, hogy ha a vérét adja, attól jobb lesz, vagy akár csak az ő szíve tiszta.

múltkor beszélgettünk egy barátommal a katolicizmus (konkrétan római katolikust értek ez alatt) élethez való viszonyáról, az abortuszról, és döbbenten meredtem rá (amúgy zsidó, elnézem, hogy nem ismeri az Újszövetséget, de mégis), amikor komolyan azt mondta, hogy egy vallásos nő elgondolkodhatna (eh, feltéve, de meg nem engedve), hogy esetleg egy abortusz lenne a jobb a gyerek szempontjából, vagy az, ha miatta együtt maradnak a szülők, és boldogtalan családba születik, abban nő fel, és el lesz cseszve az élete. egyrészt ez eleve fel sem merül, ha figyelembe vesszük a hitelveket, elvégre az abortusz gyilkosság, másrészt ki vagyok én, ki vagy te, hogy tudjuk, a gyereknek tényleg rossz élete lesz, és nem esetleg isteni sugallatra magával hozza a megtisztulást, a harmadik (akárhányadik) kort, bármi hasonlót. harmadrészt az ember ne játsszon Istent, mert bár a hasonlatosságára teremtetett, nem Istenné, tehát ha elpusztítani tud is egy életet, teremteni nem. számomra ez a fentiekkel együtt is teljesen egyértelmű. (Bocs, D, nem bántani akarlak.)

aztán a Zeitgeist. jó, szerveződjön újra a társadalom. fasza lesz. és itt jön a fejemben a képbe az istenképünk. mint ahogy az ő abszolútumát mindenek felett valónak gondolom (nehéz ez, eleve kurvára mindegy, mit gondolok, de érted), nem hiszem, hogy az ember olyan nagyon fontos lenne bármilyen szempontból, mint amilyennek hiszi magát. és a képességei is eléggé korlátoltak, már ami egyrészt a saját önszervező képességét, másrészt a mások irányítását illeti (az egyik esetben kurva sokan meghalnak, a másikban meg fel nem ismert vagy figyelembe nem vett érdekek alapján mindenkinek jó lesz, csak a közösségnek, akit vezet a választott, nem), a közvetlen demokráciát kis gondolatkísérlettel úgy gondoltam megvalósíthatónak, hogy bármilyen kérdésről mielőtt dönt valaki, el kellene sajátítania egy minimálisan szükséges tudást (persze ennek meghatározása megint csak kényes, de ettől most tekintsünk el), amit nem kérnénk számon, egyszerűen csak addig nem nyomhatja meg a gombot, amíg el nem olvasta/végig nem hallgatta, és fel nem fogta a kapcsolódó anyagot (mérjük az agyi aktivitást, vagy ilyesmi). mondjuk hátulütő, hogy a mérés után a következő lépés a befolyásolás, azt meg nem szeretném, ha belelátnának a fejembe, és megváltoztatnák, ami valaki szerint ott nem jó.

igen, jól látod, anarchista vagyok.

egy másik barátommal (bár ő mostanság nem áll velem szóba, de ez lényegtelen, szóval egy emberrel) beszélgettünk erről is, illetve az erőforrások elosztásáról, vagy a központi irányítás nélküli szerveződésről. szerinte lehetne valami e-bay-szerű dolog, ahová mindenki feldobja, amije van, és leveszi, ami kell. persze itt feltesszük, hogy a túltermelés nem csak a fizetőképes kereslethez képest létezik, hanem abszolút értelemben is (meg persze azt is elfogadjuk, hogy az egyre nagyobb specializációval mindenki azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért, és amit a legjobban szeret).

most viszont a továbbiakban inkább alantas, személyes kis vágyaimnak és érdekeimnek élek, ürítek, beviszek, érintek, elveszek, megadok. Istennek, a császárnak, magamnak, neked.

mi/egy/más

namost ez azért odabasz:

a motiváció megkérdőjelezhetetlenül elkötelezett volta mindenképp tiszteletet érdemel. én gyakran gondolok rá, főleg amikor az egyik is ott lakik, ahol a másik, hogy vajon ismerik-e egymást. mondjuk a boltból. ha pedig tudottan igen, akkor még ki a háló része. és hogy mennyire különös, ahogyan az emberek egymást, a kapcsolathálójukat, egy várost értelmeznek. pl. én egy kupacnak látom az összes férfit, akivel mostanában kapcsolatba kerültem, míg ők engem az aktuálisan kúrt csajok halmaza egy elemének tekintenek. és ez a két halmaz különös mód kapcsolódik, mégsem képződik részhalmaz. vagy a város, ez még jobb. erről is van egy rajz itt, de azt most nem keresem meg, nagyjából annyi, hogy 5 ember áll a metrón, és mindegyik azt gondolja, hogy mindenki más hülye, ő egyedül helikopter (egy közös buborékban gondolják mindezt). de egyébként is, nekem a körút az a hely, ahol a Soprano Fagyi kirakatában megtermett emberek hentesbárddal állnak, és kolbászok lógnak körülöttük, a Mozart ajtajára meg 6 nyelven, köztük héberül is ki van írva, hogy Wilkommen.
ilyenek.
hétfőn megint állásinterjúra megyek. a leendő főnököm hangja jó. és itt most sokat sejtetőn hümmögök.

önvédelem

formátlan bennem a szeretet, nincsen kire ráraknom, egy pohár bor melankóliája vagyok, béke van, kezek, szájak, nem ütnek, nem fájnak, ölelnek, hálnak, a természet öle vagyok, a kezdet, a folytatás az idegennel, a soha be nem teljesülő vég, hol nemmel ölök, hol igennel, érzés nélküli kivégzés, a ravasz vagyok az ujjon, kilégzés, kérd el a számom, megadom, aztán nem veszem fel, nem adom magam, ha mégis, nem vagyok elérhető, pedig közelebb vagyok, mint bárki - a tökéleteshez.

***

emésztett éjszakák, túlélt nappalok, mit viszek magammal, mit hagyok nálad, ki jön ki belőlünk, az ember vagy az állat.
élhetek benned? alhatok nálad?

szürreál

Egy csöves bejött a ház udvarába, fennhangon megpróbálta elbetűzni azt, hogy "nyalja ki a seggem", nem ment neki, aztán ráadásként elkiabálta az egész ábécét, mielőtt elzavarták.

things that help

folyik benned végig, az ereidben, a rosszindulat, mar, éget, bűntudat, az anyád, de ha egyszer hülye, és csak annyit szeretnél, hogy ne kelljen vele szóba állnod... a saját anyja is hülye volt, magányosan halt meg, anyám magát hibáztatja érte, hordoz magában valami kimondatlan fájdalmat miatta, de mindketten egyre szörnyűbbek és elviselhetetlenebbek lettek az évek alatt. én ezt nem akarom, messzebb jöttem, többet tettem, mint bármelyikük saját magamért, és csak remélem, hogy ez elég lesz. nem akarok hátranézni, nem akarok a közelben lenni, vannak erre mások. ismered az érzést, amikor borzolódnak az idegszálacskák a fejedben már csak a hangja hallatán is, és akkor mond valami kegyetlenül érzéketlent és bántót, szent meggyőződéssel, és az egészet elkívánod a halál faszára, de meg kell tenned, mert ők a családod, az anyád, a testvéred és az a szerencsétlen, nyomorult gyerek, aki nem tehet semmiről, akinek az élete már hároméves korában meg volt pecsételve, hála ennek szerencsétlen, nyomorult bandának, senki nem foglalkozott vele, a tévéből tanult meg beszélni, amíg az anyja a szekrényben bujkált előle, képmutató balfaszok. de kedvesen fogok mosolyogni, és nagyon remélem, hogy még elérem az utolsó vonatot, és nem kell a feltétlenül szükségesnél többet ott lennem.

hát ez.

és ami segít, az a megmagyarázhatatlan hitem, hogy az ember bármit csinálhat magából, hogy van bennünk teremtő energia.

levity

I just love this.

inkább ezt vidd magaddal

úgy ölellek meg, mint anyád, és úgy csókollak, hogy abban a legvelőtrázóbb éjszakák ígérete van, lassú-lassú, gyors-gyors.

***

(átszavazó lettem volna, vagy mi, tudod, akik hajnali kettőig álltak sorba, olyan. eddig legalább az alkotmányos jogok komolyságának látszatát megtartották. szerintem pl. nem kell egymillió munkahelyet teremteni, amíg egyrészt nincs annyi munkanélküli, másrészt fogyunk, harmadrészt a strukturális munkanélküliség állapotában néha pihentető létezni, a gyárkapun belüli munkanélküliség tipikusan kommunista jelenségéről pedig ne is beszéljünk. ha jót nem tudsz hazudni, hülyeséget fölösleges. (ma elolvastam az egyik párt programjának első mondatát.)
végül is nagy baromságot senki nem csinálhat, mert az a játszótérről való kitiltást vonhatja maga után, amit azért egyikünk sem szeretne, ha meg valaki mégis ekkora balfasz, szembenézhet vele, hogy az életképesebbje itt hagyja a picsába, a nyomorékokkal meg mehet virágot szedni a senki földjére, ha már az összes melírozott hajút/kék szeműt/ősszel születettet/20 centinél nagyobb farkút/birkapásztort/csincsillát kiirtotta.

ha nincsen mibe' hinned, az az első lépés a felismerés felé, hogy nem kell semmiben sem. és aztán a bármiben lehet szabadsága. érdekes ez, egy ölelés lényegéből fakadó lekötelező ereje juttatja az ember eszébe az abszolút szabadságot.)

ezt ne vidd, csak átsuhant, mielőtt megcsókoltalak, és miután kiléptél az ajtón. béke.

update

Na jó, azért van, ami kurvára nincs jól.
(És ezzel most kikacsintottam az egyébként folyamatos önreflexiómból.)

(back to the) basics

Az emberi butaság határtalan.
Ember vagyok (te is).
So what?

csőstül jön

Minden, többek közt a jó is.

Hogy mást ne mondjak, itt van például ez is. (Katt a linkre, egeret meg told a képre.)

Minden nagyon jól van. Tényleg.

videó

Gyerekkorom egyik meghatározó emléke a videólejátszó folyton előttünk lebegő, ám soha meg nem testesülő képe. Éveken át folyt róla a vita, hol a felszín alatt, hol fölötte. Pár évvel a szüleim házasságkötése után anyám felvetette, mi lenne, ha vennének egyet. Apám akkor elvetette az ötletet, mondván hogy másra kell a pénz. Később pedig arra hivatkozott, akkor ő nem akarta, most már anyám a fő ellenlábas. Végül egy elég huszáros vágással anyu vetett véget a történetnek azzal, hogy amikor a tévét lecserélték - nagydarab, 70 centis képátlójú batár volt, színes, jól szolgált sok évig - egy projektoros, még nagyobb és még színesebb készülékre, ő a műszaki áruház eladójának orra alá tolta egy másik műszaki áruház szórólapját, melyen ugyanazt a tévét körülbelül ugyanannyiért, viszont ajándék DVD lejátszóval adták. Mit volt mit tenni, ők is adtak ajándékba egyet.
Körülbelül 10 éve merült fel a gondolat először, hogy a már akkor is 15 éves, leharcolt Skoda 120-asunkat talán időszerű lenne lecserélni, mindenesetre igény és kihasználtság lenne rá. Ma, miközben én kissé másnaposan, az időtől nyomottan, félálomban hol csépelem a billentyűzetet, hol alszom, anyám hív. És bejelenti, hogy tegnap mentek a 20 km-re lévő városban egy kört.
Egy 8 éves Opellel, amit rövid úton meg is vettek 8 kilóért. Nem tudni, hány kilométer van benne, de az biztos, hogy fehér.
Mit nekem Gordius. Anyám sokkal jobban tolja.

kedves fiú, tényleg

Azt hiszem, 1-2 éve már találkoztam vele. Mindenesetre ennyit, mint most, még nem beszéltünk soha. Egyikünk sem józan, ő még kevésbé, mint én. Áll velem szemben a vécé előtt, mintha meggyőzni próbálna valamiről. Mintha fel akarna szedni. Egyre gyakrabban hangzik el a miért nem találkoztunk hamarabb, és a de hát ő szült neked egy gyereket. Visszamegyünk a többiekhez. Hazaindulunk. Azt mondja, elkísér. Sétálunk pár megállónyit, tolom a bicajt. Folytatja a lelkesedést. Erre most nagy szükségem volt, elbaszott héten vagyok túl, sok munkával (konkrétan négy nap alatt dolgoztunk ötöt, nem esett jól), sok kínlódással, kevés szeretettel. Jól esik, kiélvezem, ameddig biztonságban tehetem. Kedves fiú. Nem válunk el a kapuban, még feljön. Jó, gyere. Nem válunk el az ajtó előtt, még bejön egy kicsit. Jó, gyere. Megcsókol, az este folyamán talán nem először, de egy üres lakásban másképp termelődnek a hormonok, mint egy füstös kocsmában. Simogatja a mellem, kikapcsolja a melltartóm. Nem állítom meg, de megkérem, hogy most inkább menjen haza, és legyen hálás. Jó, máris az. A lágy részek egyszerre lágyulnak és keményednek a fejben. Minden nagyon jól van.

reggeli csemege

Mindjárt fél hét, lassan indulok futni.
De előtte ezt nektek adom (klikk rá, hogy az egészet lásd):

just before

no time to think
no wings to spread
standing here naked
but with the power you never had

jó dolgok a világban

pl. ez az oldal, illetve konkrétan ez a rajz:

Kattintásra az eredeti oldalra visz, ha ott rátolod az egeret, a felugró szöveget is érdemes elolvasni.