runaway

halkan, a házfal mellett oson. nem akar zajt csapni, mindenki alszik még. végre kijut a szabad ég alá. futni kezd. néhány autó már jár a hajnali utcán, a villamos is. nincs pénze, nincs bérlete, és a legkevésbé emberek közelségére vágyik. úgy érzi, belehalna, ha hozzáérne valaki. ezen elgondolkodik. milyen lenne, ha tényleg belehalna a következő érintésbe. akkor valami különlegeset szeretne, ne a boltosnő érjen hozzá véletlenül, amikor visszaadja az aprót, vagy ne az a csöves, aki a metrón mellette hortyog, és lebicsaklik a feje. közben a szívverése már igazodott a futáshoz, elérte az ideális pulzusszámot, nem liheg, szép, egyenletes tempóban fut, szinte oda sem figyelve. az utóbbi időben azzal szórakoztatja magát, hogy különböző, ismeretlen útvonalakat keres a városban, figyelve a táv megközelítőleg azonos hosszára, így nem unja el magát olyan gyorsan. a hajnal azért ideális, mert még kevés az autó, és ha fás-parkos rész mellett fut, még hallani a madarak hangját is. a hajnali levegőben pedig van valami különleges, úgy érzi, mintha elixírt inna, mintha valami titkos főzetet venne magához minden reggel.

most úgy érzi, még az eddigi gyakorlathoz képest is változtatnia kell. egyszerűen megfojtja a város, ha nem teszi. jól emlékszik a kijelölt útra, remekül tájékozódik térkép alapján, mégis kihagyja az egyik jobbos kanyart. tudja, még körülbelül 7 kilométer, és kijut a városból. arról ugyan fogalma sincs, mi vár rá a határon túl, de mintha lenne ott egy kisebb facsoport. bármilyen szerény illúzióval is megelégedne, csak a betonból jusson ki. enyhén gyorsít, figyelve, hogy ne fárassza ki magát túlságosan.

bő fél óra múlva eljut egy ligetes részhez. ez még ugyan nem az, amire vágyott, de letér az útról, el fog késni, de az sem baj, legfeljebb beteget jelent, ha hazaér, ez is épp csak átsuhan az agyán, valami történik benne, vele, szinte megérinti azt a homályos, soha ki sem mondott célt, ami mindig ott lebegett előtte. ahogy egyre beljebb jut a fák közé, észreveszi, hogy a liget nagyobb, mint amilyennek látszott, és valahogy nem látszik rajta az ember közelsége sem, nincsenek szemétkupacok, kitaposott ösvények. a levegő egyre sűrűbb, zamatosabb, gazdagabb, élvezettel szívja be és találgat, mi keveredhet benne. a bokáján érzi a harmatot, ami az aljnövényzetről szívja be magát a cipőjébe, zoknijába, nadrágja szárába. ez újabb ötletet ad neki, lerúgja a cipőt és leveszi a zoknit. szinte kéjesen fúrja a lábát a fűbe, nem is emlékszik, mikor érzett utoljára ilyesmit. csak egy póló, alsónadrág és egy melegítőalsó van rajta, tudja, hogy emberek elől teljesen el van zárva, gyorsan ledobál magáról mindent, és a földre veti magát. fetreng, hempereg a harmatban, úgy érzi, mintha női kezek simogatnák, annyira finom, lágy, megrökönyödve veszi észre, hogy merevedése támadt. felhőtlenül adja át magát az élvezetnek, nem figyel különösebben a testi reakcióira, ujjongva markolja a füvet maga körül. érzi, hogy egyre merevebb, most már kezébe veszi, lassan-lassan simogatni kezdi, néha megszorítja, egyre nagyobb élvezettel csinálja, csodálkozva veszi észre, hogy semmire, senkire nem kell gondolnia, önmagát teszi boldoggá, elégedetté. a hátán fekszik, néha kicsit oldalra fordul, féloldalra inkább. egyre hevesebben veri a farkát, felül, egyik kezével a fűbe markol maga mellett, a másikkal az utolsókat húzza, mielőtt kilövellne az ondója. hihetetlen megkönnyebbülést érez, mintha valami súlyos terhet cipelt volna eddig, amit a ruhákkal és a spermával együtt most kilökött, levetett volna. a kezére is jutott egy kevés, szórakozottan lenyalja, mielőtt a fűbe törli. elveti magát, élvezettel tartja arcát a felkelő nap sugaraiba.

felriad, az óra számlapja szinte belesikoltja az időt az arcába, 5:29, 5:30-ra van beállítva, lenyomja, még épp időben. ezután eszmél rá, mit is álmodott, miközben megállapítja, hogy csak álmában élvezett el, valójában csak az erőteljes merevedésig jutott. elmosolyodik, nem vesz róla tudomást, megmossa az arcát, felöltözik, felhúzza a futócipőjét. végiggondolja az útvonalat, egy jobbos kanyart kihagy.