Na jó, ez így nem fog menni, inkább hagyjuk. Magaddal foglalkozz inkább.
kigondolta:
reme
ekkor:
19.9.11
0
bátor ember
backup
avagy a tökéletes helyettes
Pontosabban visszatértem, innentől megint itt osztom az észt. A másét. Lássuk, mi történt az elmúlt pár hónapban.
Leadtam és megvédtem a szakdolgozatom. A kettő között meghalt édesapám. Elkezdtem olaszórára járni. És elkezdtem egy kapcsolatot, ami másfél hét után kifulladt. Voltam AIDS teszten, nem mondom meg az eredményt, ha meglesz, se. A munkahelyemen bővült a feladatköröm: interjúztatok, ügyfélkapcsolatot ápolok, nemzetközi projektet koordinálok. Lófasz pénzért csinálom. Fél év után álmomban munkahelyet váltottam. Az előző kettőnél is ez volt, fél évig elvoltam, aztán elkezdtem keresni, és kilenc hónappal a kezdés után már megint új helyen kezdtem. Ezt itt most nem szeretném, megcsinálom a nyelvvizsgát, jövőre pedig elmegyek valami melegebb helyre. Nyaraltam spontán, pár napot Almádiban egy kommunában, dugtam sokat, ittam is, miután egy hónap szünetet megint tartottam.
Mostanában meg azon gondolkodom, mit kell még helyre raknom. Ja igen, költöztem is, apám halálának napján. Szóval ma sokat beszélgettem különböző lányokkal a munkahelyemen, be és el vagyok fogadva. Jó. Egyiküknek elmeséltem viszonylag összefüggően és nem érzelmekkel agyonterhelten, hogy mi minden történt velem az elmúlt három hónapban, és kaptam némi megértést. Meglepett. Abból indultak ki ezek a beszélgetések, hogy lett valakim, akit néhányuknak még látni is szerencséjük volt egy céges ivászat alkalmával, innentől pedig igyekeztek nyomon követni a románc sorsát. Minthogy pedig vége lett, firtatták az okokat, és persze hogy eljutottunk apámig. Meséltem anyámról is kicsit, ez a nehéz, túlélni a halált. Nemsokára hagyatéki tárgyalás, tegnap sírva hívott, hogy most mi lesz. Az életét szedjük darabokra, cserbenhagyjuk, vége az életének. Nem tudok hitelesen ellentmondani.
Nem futottam félmaratont, két hónapig nem futottam egyáltalán. Csak vonszolódtam végig az életemen.
És ami még fontos, hogy most miért megint itt. Kéretik nem baszogatni, letiltom legfeljebb a kommentelést, de ezt igazság szerint nem szeretném, szóval ha nem tetszik, ne olvass. Köszönöm. Tehát az utóbbi időben az egyik társkeresőn blogoltam, de ez a balul elsült affér annyira elvette a kedvem az ismerkedéstől, hogy töröltem magam reggel az összes ilyen helyről, a már meglévő kapcsolatokból építkezem a szexre nézve, a többivel meg majd lesz valami. Iszom még egy sört.
peace

14.9.11
0
bátor ember
bódottá
hát, kedveseim, nagy eséllyel elhagyom ezt a helyet.
nem szerettem, hogy aki használta a kommunikációs lehetőségeket, az nagy eséllyel rosszindulattal.
most korlátozott mértékben hozzáférhető egy másik blogom, ha tényleg az olvasás öröméért olvastad ezt, akkor először is elnézést a helyenként gyatra minőségért, másrészt küldj nekem levelet, és megírom, hol tudsz olvasni.
egyébként pedig legyetek inkább boldogok, meg szeressetek. semmi nem lehet olyan szar, hogy érdemes legyen miatta szenvedni. ha meg az, akkor változtassatok rajta. magamból kiindulva mondom: én okozom a legtöbb szenvedést saját magamnak. nem bagatellizálok, ezen kibaszott nehéz változtatni, de lehet. csináld meg.
és zene, mert most belé vagyok szerelmes.
kigondolta:
reme
ekkor:
24.4.11
0
bátor ember
mitőlfél
kiengedés, az kellene. lejátszom fejben, aztán lesz, ami lesz. végül is mindegy, ez végül is már megint nem az, végül is leszarom... a lófaszt. kellenél.
a kiengedésnél is jobban hiányzik talán a teljes őszinteség valakivel, aki a vesémig lát. kár, hogy nincs mellettem ilyen. aki - tudod - túl azon, hogy ismeritek egymást, figyeltek is valamennyire, amikor a másik beszél, tényleg rám figyelne, és értené, amit mondok. nem azért nehéz, mert annyira bonyolult vagyok, egyszerűen túl sok a megmagyarázni-való, a homályos folt, elfáradsz, mire a végére érsz. valami tiszta és egyszerű kell, de befektetett munka nélkül nem kapsz semmit. ez így jó is, én basztam el, ha el van baszva egyáltalán, nem is ez. maradjunk mégis inkább a megismerésnél, kell, képes vagyok rá, és tudom, kit akarok.
gondolkodom a múlton, eldobott időnek érzem, nem akarok több ilyet. borzasztóan benéztem. abban kéne hinnem, hogy egyedül is érek valamit. pontosan megfogalmazni, mitől félek, és szembenézni vele. belegondolni abba, mennyi mindent teszek kényszeresen, hogy ezt itt most például úgy vagyok képes leírni, hogy ittam egy pohár bort. felhasználni azt a tudást, amit abból merítek, hogy megint sok új embert ismerek meg, félnapokat együtt ülünk tréningeken, interjúkon, figyeljük egymást, reagálunk.
az érintés hiányzik, a simogatás, a bújás, de leginkább az első, finom érintés bizsergése, jelentése, nem letámadlak, finoman hívlak és fogadlak be, sokkal előbb, mint leveszed a pólód vagy a szemüveged, minden más már játék, de előbb egy pillanatra komolyodjunk el, nézzünk magunkba, míg egymásba kapaszkodunk. látsz te ebben bármit? fogd meg vagy engedd el. de valamit csinálj.
valamit.
csinálok.
ha mást nem, hát lefekszem, és reggel kimegyek futni.
kigondolta:
reme
ekkor:
30.3.11
0
bátor ember
Talán annak, hogy ide kevesebbet írok, az az oka, hogy többet beszélek magammal és másokkal.
Az elmúlt három hétben sokat elsőrandiztam, ennek is a végére jutottam, kiderült, hogy az államvizsgám már megvan, most az lenne a nagy kihívás, hogy két hét alatt a teljes anyagból, amit összeszedtem hozzá, valóban meg is írjam a szakdolgozatom. A szüleim élete alapjaiban változik, nehezen viselik, az egyik bátyám is nagyot fordított az életén, én is új helyen dolgozom, megelégszem annyival, hogy ezt teszem magamban helyre. Épp elég.
Éjjel Szvetlana voltam egy darabban, beugró, az a közösség, amibe tartoztam, hozta létre az előadást, de nem mindenki szerepelt, én például csak egyetlen próbát láttam, majd a bemutató délutánján kiderült, hogy az anyát, Szvetlánát játszó lány nem jön. Kezembe nyomták a szövegkönyvet, pár sor az egész, valamiért egy részét ismertem is, próbálni már nem volt időnk, ki kellett állnom a színpadra. Az álmom talán ott ért véget (legalábbis ez az utolsó momentum, amire emlékszem), hogy örülök, hogy tudom, melyik székre kell ülnöm, és mikor kell felállnom, és még magabiztos arcot vágni is képes vagyok.
kigondolta:
reme
ekkor:
27.3.11
0
bátor ember
heh, tudtomon kívül az általam ismert egyik legértékesebb emberrel akadtam össze tegnap este. kár, hogy csak ennyi, de kurvajó, hogy ennyi egyáltalán. nincs mit mondanom.
kigondolta:
reme
ekkor:
21.3.11
0
bátor ember
Váltasz és változtatsz, helyzetbe hozod magad és lesed a fejleményeket, nem nagyon világítasz sötét sarkokba, ha véletlenül mégis odaesik a fény, igyekszel elfelejteni mihamarabb a kellemetlen látvány emlékét. Se rend nincs benned, se káosz, kivakarsz magadból mindent, mintha új kezdetre készülnél. Ismerkedsz, de nem nyílsz meg és nem nyitsz meg, nem érint semmi igazán, ha te valakit mégis, elmenekül. Mintha nem ennek lenne itt az ideje. És egyes másodikban beszélgetsz magaddal.
Szóval mostanában olyanokkal találkoztam netes randiként, akik mind beleuntak az egyéjszakásokba, elgondolkodtam, én is beleuntam-e. Igazából jobban szeretnék egy szeretőt, az újdonság varázsa annyira nem izgat, ha valami beválik, annál akarok maradni. Egyre nehezebb viszont olyat találni, akivel (legalább) ez tényleg működne. Vagy csak rossz helyen keresek. Hozzászoktam a szeretet nélküli érintésekhez, nő az ingerküszöb, vagy nagyon jó vagy, vagy nagyon szeretlek. Optimális esetben mindkettő. Egyszerű, tiszta és jelenleg elérhetetlennek látszó helyzet.
Viszont elkezdtem emlékezni az álmaimra. Úgy tűnik, újra szóba állok magammal.
kigondolta:
reme
ekkor:
20.3.11
0
bátor ember
hang
enni és dugni jó. arra jöttem rá, hogy könnyen lehet, hogy g-vel azért jártunk annyit enni mindenféle helyekre, mert a szex szar volt. olcsó ez, persze.
legyen inkább jó.
kigondolta:
reme
ekkor:
13.3.11
0
bátor ember
csajos
valami eltört bennem, csajos lettem, salátát eszem és hosszú combokra, valamint párkapcsolatra vágyom.
a hosszú combok felé lobogó hajjal vágtázom (ja igen, hosszú hajat is akarok, ez a legjobb, mert csak várni kell meg nem fodrászhoz menni) körbe-körbe a szigeten. nyáron félmaraton. el akarom mondani magamról, hogy 25 évesen képes voltam lefutni. majd amikor az én időmről beszélek, és igyekszem kerülni a magánéleti kudarcaimat érintő témákat.
végtelenül irigy vagyok az exem (általam feltételezett) boldogságára, és szenvedek a magánytól, mert szükségét érzem, hogy legyen valaki mellettem éppen most. hétvégente hazajárok tartani a lelket a családomban, apám a szívbetegsége mellé rákos, anyám meg retteg. nem sírok, tudok aludni, de továbbra sem emlékszem az álmaimra, és tegnap berúgtam, egy hónap szünet után. ilyenek.

2.3.11
2
bátor ember
városi nomád
egy hetvenöt körüi néni akkurátusan hasogat pálcikákká néhány hasáb fát a kétemeletes belvárosi bérház visszgangos, betonozott udvarán.
kigondolta:
reme
ekkor:
18.2.11
0
bátor ember
sokat gondolok magamra, mégis alig ismerem fel az arcot, ami az alkonyi fényben a vonatablakon tükröződik. jó volt ez a munkahely, sokat kellett vonatozni, én utazó vagyok, mindig csak megyek valahová. a menés megnyugtat, elfeledteti a céltalanságot.
értetlenül állok, kicsit megállt az élet, az idő, egy letépett emberi kar és pár méternyi vékonybél hosszában a sínek között. apád ötvenhat kiló. a tüdejében is belső vérzés. semmi nem jelent semmit, semmi nem kapcsolódik semmihez, semmi nem következmény vagy ok. minden csak van. nem vagyok uram. nem vagyok, uram.
kigondolta:
reme
ekkor:
17.2.11
0
bátor ember
hát, ismét elérkezett az idióta keresőkifejezések ideje. mostanában nem írok annyit szexről, így a "megbasztam a nagymamát" típusú kifejezésekkel hozzám találók is eltűntek, most viszont íme: "faszverés a leg jobban", és hol keresett rá a drága, na hol? hát a Szabó Ervin Könyvtárban. így is kell.
kigondolta:
reme
ekkor:
15.2.11
0
bátor ember
nem akarok ilyen keserű, gonosz és értéktelen lenni. be kéne rúgni. meg egy kis segítség. az kéne.
kigondolta:
reme
ekkor:
14.2.11
0
bátor ember
az álmaim általában segítenek feldolgozni a mindent, most is biztosan így van, de az agyam kíméletből (?) kihagyja a tudatos részt, szóval semmire nem emlékszem, viszont idegesen, legfeljebb öt-hat óra alvás után ébredek fel már napok óta. kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. gondolom, az univerzum káoszát imitálom. viszont ha már káosz, akkor mindenféle más is történik párhuzamosan, szóval bármilyen érzést van okom hitelesen hozni.
most például félek kicsit a vonaton magában, hangosan beszélő bácsitól. ajaj, azt hiszem, kezdi belelovallni magát. most viszont mintha konszenzus születne, mély egyetértéssel bólogat. majd mégis inkább lemondóan legyint. (elnézést.)

13.2.11
0
bátor ember
figyelj rám
ülök a laptopommal, bedugott füllel egy fülkében, még fél óra, és megérkezem. felszáll egy család, apa, anya, öt év körüli kislány. nem hallom őket, zenét hallgatok, kedvesen mosolygok, visszamosolyognak, leülnek, köszönök, nem figyelem, visszaköszönnek-e. a kislány előbb velem szemben ül le, majd mellém telepszik, és a monitort kezdi figyelni a barbie-s szemüvege mögül. mosolygunk egymásra. apa és anya közben beszélget, anya megkérdezi apát, éhes-e, majd a kislányt is. nem éhesek. beszélgetnek tovább. jelbeszéddel.
kigondolta:
reme
ekkor:
12.2.11
0
bátor ember
amúgy ugye nem csak én érzem úgy, hogy ezt mintha már írtam volna? elegánsan az utolsó szónak persze linknek kellene lennie, de meg nem keresem. azt hiszem, jól kirajzolható mintát követek a párkapcsolataim elkúrásában. annyi különbség most azért van, hogy már majdnem szerelmes voltam. nem tudok aludni meg enni. eddig legalább csak mérhetetlenül ideges voltam ilyenkor. azt hiszem, a nagy számok törvénye lassan meggyőz, hogy teljesen idiótának nem kifizetődő lenni. de legalább még egy kicsit megmenekültem a begyöpösödött, tévé előtt punnyadós, egyre ritkábban és szarabbul szexelős belefáradástól. ha sovány is, de vigasz. és még csak inni sem álltam neki, pedig kocsmában is voltam. kaland az élet, sej.
(éjjel kettőkor felébredsz, nem tudsz visszaaludni, a gyomrod ökölnyi. egy óra hiábavaló forgolódás és sírás után elkezdesz magadban beszélni. ugyanazokat a szavakat mondogatod fennhangon, és lassan megnyugszol. visszaaludni továbbra sem tudsz. fél öt után megunod, elmégy hajat mosni. egy óra az út a munkahelyedre, de beérsz hétre. csinos vagy és végtelenül szomorú. a vonaton suttyók ülnek veled szemben, bámulják a melled, de sikerül annyira csúnyán nézned, hogy odébbállnak. veszel ugyan reggelit, de a felét tudod csak legyűrni, pedig nem is vacsoráztál. te, aki minden frusztrációt evéssel kompenzálsz. remeg a kezed és a hangod. háromkor lelépsz, de addig is csak azt a pillanatot várod, hogy felkeljenek, a csaj elhúzzon, és te beszélhess a pasival még egyszer. pedig te szeretted kevésbé. szeretsz szenvedni, mi?)

9.2.11
0
bátor ember
vesztettem. szomorú vagyok, csalódott, keserű és irigy. persze nem lehetek a végtelenségig bunkó büntetlenül, de amikor pofán basznak érte, akkor azért legörbül a szám. olyan hülyeség ez, te is olyan hülye vagy. egekbe szökött bennem az adrenalin, szívem szerint megütöttelek volna. vagy egy baltával szétszabdaltam volna az ajtód. hogy tehetsz velem ilyet?! én sokáig lapátoltam rád a szart, de te túlmentél mindenen, odarendeltél egy szippantósautót, és vigyázva, h egy csepp se menjen mellé, a fejemre borítottad az egészet. most itt állok benne, és nem tudom, hogy az undortól, a meglepettségtől vagy a megaláztatástól sírjak-e inkább. miért kellett ezt. fáj.
kigondolta:
reme
ekkor:
9.2.11
0
bátor ember
Nexőtől olvasom a Szürke fényt. Nem szoktam sírni könyveken, de ezen most mégis. Szép, szomorú.
***
kemény, fényes, ragyogó tavaszi dél, egy rúzsos csikket sodor előttem a szél, fáj a fejem, a tavasz nehezebb, mint én, a mellkasomon ül, én meg az ő szívén
Néha elgyengülök, és akkor nagyon-nagyon vágyom rád. Egyre ritkábban, de még mindig. Nem bírom nézni, ahogy a kapcsolati listában ott a neved mellett a zöld kör. Nem jó veled beszélni, csak hajszolom, amit már közös erővel agyontapostunk, és csak csalódom, ha egyet rúgok belé, és már meg se nyikkan. Nem így kéne ezt. Nem is ezt kéne. Nem tudom, mi kéne, az a baj.

6.2.11
0
bátor ember
mivanvelemsemmi
még visszaosont a tél kicsit, mielőtt kirobbanna belőlünk a tavasz. ilyen hülyeségek jutnak eszembe. meg hogy ilyen hidegben nem lehet felelőtlenül boldognak lenni. nem is vagyok. meg gondolkodom, mit csináljak egy hónapig alkohol nélkül.
mégiscsak vége van.
most már (/épp) nem vágyom földhöz baszásra, amit szenvedélynek gondolok. szeretetre vágyom. vagy csak békére.
ezt meg a vonaton dúdoltam magamban.
mégiscsak vége van.
most már (/épp) nem vágyom földhöz baszásra, amit szenvedélynek gondolok. szeretetre vágyom. vagy csak békére.
ezt meg a vonaton dúdoltam magamban.
kigondolta:
reme
ekkor:
31.1.11
0
bátor ember
az őszinteség jegyében még annyi az előzőhöz, hogy ja, ragaszkodom az önállóságomhoz, de pont kurvára képtelen vagyok egyedül lenni.
de inkább csináljunk nyarat. hehe, meg gyereket. (nem.)
de inkább csináljunk nyarat. hehe, meg gyereket. (nem.)
kigondolta:
reme
ekkor:
23.1.11
0
bátor ember
zanza
objektíve az történt, hogy három különböző pasival feküdtem le a héten, mindhárom tehetséges volt, emellett végigittam az egészet, egyszer délre mentem be dolgozni, ezért ma palacsintát kell sütnöm a népnek, de legalább nem rúgtak ki.
szubjektíve meg attól, hogy megdug, és élvezi, még nem szeret belém, attól, hogy hisztizek, mert nem ér rám, még nem szeretem, attól, hogy szakítottunk és már ő sem szeret, még mindig ő áll hozzám a legközelebb, és összevakar a saját szaromból, amiért hálás vagyok. amúgy meg sajnálom magam és szomorkodom. minek.
azért van ezen még mit javítani. például dől belőlem az alkoholszag, ez nem olyan jó. hehe, mondjuk mindig adok magamnak témát. ez is valami. majd jól megírom, énregény, az most úgyis trendi. meg tök őszintén írok, legalábbis erről mindenki meg van győződve. bár ezt nem értem, simán hazudhatok, honnan veszed, hogy őszinte vagyok. én például mindig úgy érzem, legfeljebb a felszínt sikerült karcolnom, valóban mélyre sosem megyek, ott nem tudom, mi van (lásd az előző bejegyzést, félek a tudatalattimtól). amúgy jól haladok afelé, hogy ne is legyen semmi mélységem, csak a szivárványos felszín (ez azt hiszem, egy Kosztolányi-utánérzés).
még mindig nem vagyok józan. még jövő hétvégén lesz egy ilyen alkoholizáló trip, aztán idén a február lesz a nemivós hónap, öreg vagyok én már ehhez. meg bazmeg, ezen komolyan röhögtem, de magas a koleszterinszintem. vega vagyok, miazistent kell még csinálni, hogy ne legyen bennem ennyi zsír. mindenesetre várom a jó időt, hogy megint futhassak rendszeresen. ráadásul kis szerencsével márciustól lehet, hogy megint a városban dolgozom, 3 villamosmegállónyira, ami azért nem lenne rossz.
ja, meg a héten vettem egyszer kaját egy csövesnek. az is tök jó volt.
ez most olyan terápiás volt, sírva kezdtem írni, most meg boldog vagyok. néha nagyon nehéz magamat elviselnem. peace.

I stopped living in fear around fifteen years ago
A fenti mondat egy angol ismerősömtől származik, egy facebook kommentben írta. Az mindenképp elgondolkodtató, hogy azért félek kipróbálni hallucinogéneket, mert attól tartok, a negatív gondolataim erősödnének fel, és ahelyett, hogy felszabadulok, kárt tennék magamban.
kigondolta:
reme
ekkor:
22.1.11
0
bátor ember
van egy ideiglenes tömés a fogamban, amitől folyamatosan olyan érzésem van, mintha épp most ittam volna egy feles hubertust. ami nem lenne rossz, ha szeretném az ízét.
amúgy meg kezd ez az egész jó lenni. már amit az életemnek nevezek.
amúgy meg kezd ez az egész jó lenni. már amit az életemnek nevezek.
mondd, hogy szeretsz és hogy holnap sütni fog a nap, és ma elhiszem.
kigondolta:
reme
ekkor:
20.1.11
0
bátor ember
csütörtökön lesz az utolsó vizsgám az államvizsga előtt. úszom a jegyzetekben, az évek alatt felhalmozott, néha szelektált, de még így is jelentős papírmennyiségben. nem találom pont azt, ami kellene. aztán hirtelen a kezembe akad négy kinyomtatott oldal. semmi köze az egyetemhez, legfeljebb annyi, hogy az alatt kaptam. rólam szól, az én könyvem. csak négy oldal íródott meg belőle, az is borzasztóan... eh. nem tudom, milyen, végigolvasni nem bírom, a személyes emlékek agyonnyomják a másik ömlengését. igen, ez talán leírja, amit érzek a szöveggel kapcsolatban. ha valaki másról íródott volna, irigyelném, amiért ennyire rajongtak érte, és amiért ilyet tudott kiváltani másokból. így, hogy én vagyok, csak az utóbbinak örülhetek, de ez is kétes boldogság, jobb is inkább elfelejteni. vagy elrakni, mint eddig, mert hiszen a büszkeség nem hagyja kidobatni, csak kaján mosollyal gondolni arra az önző kis hülyegyerekre, aki férfit játszik, és arra a kacér mosolyú, számító lányra, aki nőt.
jó előérzetem van.
jó előérzetem van.
kigondolta:
reme
ekkor:
9.1.11
0
bátor ember
dilemmák, foglyok
ez azért régen jobb volt. megoszthattam a többiekkel a nyomorom, akik éppúgy nyomorogtak, mint én. mégiscsak jobb lett volna időben befejezni az egyetemet. de persze már mindegy. most se lesz ez rossz.
biztos csak öregszem, de kezdem igényelni az emberek társaságát is. pontosabban a közösségbe tartozás érzését. hogy csináljak valamit másokkal együtt, aminek látom értelmét, vagy legalább élvezem. eddig voltak csoporttársaim, aztán meg voltak kedves és szerethető munkatársaim, most meg egyik sincs, csak pár idióta, meg egy rapszodikusan fizető munkáltató.
van egy barátom, aki rendszeresen ismerkedik mindenféle emberekkel a bankautomatánál, a buszon, bárpultnál, bárhol. én is szoktam magam ismerkedősre inni, de ez azért mégsem a legjobb alap. olyan ismerősöm már van jó pár, akivel bármikor berúghatok. ilyenkor szokott eszembe jutni a Harcosok Klubja. de ahhoz még nem vagyok elég öreg, meg ikeás bútoraim sincsenek. inkább környezetvédő leszek. vagy manikűrös.
meg szabad meg boldog meg szerelmes, mert azok jók.

7.1.11
0
bátor ember
hát, bármilyen jó is a társaság, azért egy napig hányni nem olyan élvezetes.
viszont simán nyitva vannak a kapuk. ok, nem annyira feltűnő helyen vannak, de tényleg sarkig tárva. érzek bármit, tökingyen.
persze lúzerkedés van, vagyok, de azért már a fentire rájönni is jó volt (és most nem a hányós részre célzok). jövök hazafelé az utcán, amikor már tudok jönni, egy szatyor ruha nálam, elromlott a mosógépem, de úgy tűnik, mindig van kinél mosnom, mindig van egy kulcscsomó a zsebemben egy lakáshoz, pár kód a fejemben egy telefonhoz, egy bankkártyához meg egy-két belvárosi házhoz, hogy épp merrefelé megyek, az már mindegy is.

6.1.11
0
bátor ember
nincs. semmi. baj.
áll az idő
fáj a fogam
a képeken nem
ismerem fel magam
fáj a fogam
a képeken nem
ismerem fel magam
kigondolta:
reme
ekkor:
5.1.11
0
bátor ember
x
igazi randomtripet toltunk, rengeteg alkohollal, sokfelé evéssel, sok különböző helyen, némi szexszel, két napig. most itt alszik mellettem, nem főztem lencsét, a körmöm nem vörös, egyebekben azonban ez most majdnem ugyanolyan, mint tavaly. az emberek és a helyek változnak, a minták nem.
borzasztóan másnapos vagyok, de szabad, boldog és szeretve voltam két napig. tökéletes volt. megérte.
borzasztóan másnapos vagyok, de szabad, boldog és szeretve voltam két napig. tökéletes volt. megérte.
kigondolta:
reme
ekkor:
2.1.11
0
bátor ember
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)